Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

biogáz
Biometángyártó egységet adtak át október közepén a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.

Bacsa György, a Mol Magyarország stratégiai ügyvezető igazgatója elmondta: az új üzemben éves szinten több mint 7 millió köbméter biometánt állítanak elő, amely mintegy 8500 háztartás éves gázigényének felel meg. Az új egység a 2011 óta működő biogázüzemben termelt biogázt speciális eljárással tisztítja meg a szén-dioxidtól, az így előálló biometán közvetlenül betáplálható a gázhálózatba – tette hozzá.

Az egységben jelenleg a tesztfázis zajlik, de még októberben elkezdődik a tényleges termelés, ezzel a szarvasi lesz a Mol-csoport első, Magyarország harmadik biometánt előállító üzeme.

Bacsa György mérföldkőnek nevezte az eseményt, aláhúzva, hogy a beruházás kézzel fogható eredménye a fenntarthatósági céloknak, továbbá az energetika és az agrárium együttműködésének. Hozzátette, a biometánt CNG vagy LNG formájában közlekedési célokra is lehetne használni, de ehhez még kutatás-fejlesztésre lenne szükség, amelyhez partnereket keresnek.

Bacsa György elmondta, a Mol több hasonló beruházást tervez Szlovákiában, Horvátországban és több kelet-közép-európai országban, ezek zöldmezős és – a szarvasihoz hasonló – barnamezős beruházások lesznek.

Megjegyezte, a Mol-csoport mintegy egy hónapja adott át a Csongrád megyei Algyőn egy napelemparkot és a hozzá kapcsolódó akkumulátoros tárolót, amivel szintén a zöld-, megújuló energiatermelést bővítette.

Horváth Ádám, a Mol-csoport Downstream új és fenntartható üzletágak igazgatója kifejtette, a Békés megyei Szarvason 2011 óta működő biogázüzemet 2023-ban vásárolta meg a Mol. Az üzem mintegy 40 ezer tonna, a térség hús- és élelmiszertermeléséből származó szerves hulladékot, 50 ezer tonna trágyát és 20 ezer tonna mezőgazdasági szubsztrátot dolgoz fel, amiből évi 12 millió köbméter nyers biogázt állít elő.

Jelenleg a biogázt gázmotorokban hasznosítják: évente közel 24 gigawattóra zöldáramot és kapcsolt hőenergiát állítanak elő; ipari gőzt és meleg energiát például a közeli, pulykafeldolgozással foglalkozó Gallicoop Zrt.-nek adnak el. Melléktermékként olyan úgynevezett fermenté keletkezik, amelyet a közeli földekre visszajuttatva a műtrágyafelhasználást csökkentik.

A szarvasi üzemben jelenleg húszan dolgoznak. Magyarországon mintegy 50 biogázüzem működik; biometánt a kaposvári cukorgyár és a dunaföldvári Pannonia Bio gyárt, mindkettő saját alapanyagot dolgoz fel.