Üzemet létesít a Flex Zalaegerszegen

Flex
A magyar gazdaság az elmúlt években nem összeszerelő üzemekre alapozott fejlődésen és munkahelybővítésen ment keresztül, a beruházásoknál ugyanis komoly szerepet kapott a kutatás-fejlesztés is – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Zalaegerszegen, a Flex új autóipari alkatrészüzemének alapkőletételi ünnepségén.

Gulyás Gergely hozzátette: Zalaegerszegen is olyan gazdasági fejlődés ment végbe, amely nem csak az iparűzésiadó-növekedésben mutatkozik meg, de abban is, hogy egyetemek és kutatóintézetek jelentek meg a ZalaZone területén. A Flex 36 milliárd forintból megvalósuló új beruházása is újabb szakasz a zalaegerszegi sikertörténetben, ipari parkot és kutatóközpontokat is létrehozva – tette hozzá a miniszter.

Azt mondta, a Flex is úgy gondolkodik a magyar gazdaságról és erről a térségről, hogy érdemes beruházni, új minőséget képviselő alkatrészeket megálmodni és gyártani egy új gyárban. A vállalat az egész vármegye legnagyobb foglalkoztatója 4000 munkavállalójával, de összesen hét magyar településen van jelen, ahol együttesen 10 ezer embert alkalmaz – tette hozzá.

A zalaegerszegi beruházás olyan bővítés, amely “technikai, tudományos fejlesztésen alapul”, és nem csak 210 új munkahely jön létre, de jól képzett munkavállalókra – köztük 20 kutatás-fejlesztési szakemberre – van szükség az üzleti terv valóra váltásához. Az egyhektáros területen épülő gyártócsarnok 36 milliárd forintos beruházásához a kormány mintegy 20 százalékkal járult hozzá – mondta, és hangsúlyozta, hogy az, amit a gyár elő fog állítani, lényegesen többet hoz az országnak és Zalaegerszegnek, mint amennyibe került.

Péter Ágota, a Flex alelnöke hangsúlyozta, hogy a nehézségek ellenére a vállalat folyamatosan fejlődik: az elmúlt öt évben ez már a harmadik alapkőletételi eseménye a zalaegerszegi gyárnak. Az 55 éve alapított multinacionális cég már 30 országban mintegy 140 ezer munkavállalót alkalmaz. Magyarországi éves árbevétele 1,83 milliárd euró, amivel az első tíz legnagyobb cég közé tartozik – ismertette az alelnök. Kitért arra is, hogy a Flex 30 éve van Magyarországon, a zalaegerszegi üzem pedig 20 évvel ezelőtt indult. A telefonok és más elektronikai eszközök bérgyártása után az autóelektronika felé fordult a vállalat, amelyet ma már a nagy világmárkák vezető tervező- és gyártócégeként tartanak számon.

Zalaegerszegen nyolc év alatt 150 millió dollárt fektettek be, így a város ma már a Flex európai autóipari gyártóközpontjának számít. Ezt egészíti ki a mostani, 90 millió euró értékű beruházás, amelyből 65 milliót a technológiai fejlesztésre fordítanak, 25 milliót pedig a nagy tisztaságú gyártóüzem felépítésére – sorolta Péter Ágota. Közölte továbbá, hogy elektromos és hibrid autókhoz készítenek majd nagyfeszültségű átalakítókat. Az új üzem épülete januárra elkészül, 2025 nyarán pedig elindul a gyártás is.

Palkovics László

Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyben az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy a kormány 2016-ban döntött a ma már a világ legmodernebbjének számító tesztpálya felépítéséről. Ez az ökoszisztéma azóta két high-tech gyárat is idevonzott, a Rheinmetall mellett a Flexet, továbbá két világcég kutatóbázisa is felépült, az AVL-é és a Bosché.