130 éve halt meg a vasminiszter
Százharminc éve, 1892. május 9-én halt meg Baross Gábor, a magyar államvasúti rendszer megteremtője, a dualizmus korszakának egyik legkiemelkedőbb gazdaságpolitikusa.
Százharminc éve, 1892. május 9-én halt meg Baross Gábor, a magyar államvasúti rendszer megteremtője, a dualizmus korszakának egyik legkiemelkedőbb gazdaságpolitikusa.
A 2021-es üzleti évben a Bosch a kedvezőtlen feltételek ellenére is jelentős árbevétel- és eredménynövekedést ért el. A technológiák és szolgáltatások szállítójának árbevétele 10,1 százalékkal 78,7 milliárd euróra, kamatfizetés- és adózás előtti eredménye pedig több mint felével, 3,2 milliárd euróra nőtt. Az üzemi eredmény a 2020-as 2,8 százalékról négy százalékra emelkedett. „A 2021-es üzleti év sikere bizakodással tölt el bennünket, hogy az idei év kihívásait is eredményesen tudjuk kezelni” – hangsúlyozta Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalatcsoport éves sajtótájékoztatóján.
Márciusban 2021 januárja óta először maradt el az egy évvel korábbitól a gépek és berendezések gyártóinak rendelésállománya az ágazat képviseleti szerve, a Német Gépipari Szövetség (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e. V., VDMA) közleménye szerint.
A nyolcadik után a középfokú oktatásba továbblépők közül a legtöbben a technikumok mellett döntöttek 2022-ben is. A jelentkezési adatok alapján a szakmát és érettségit egyszerre adó intézményeket bármilyen más iskolatípust magasan előzve a felvételizők több mint 42 százaléka választotta – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Olajválság, háború, koronavírus-járvány ide vagy oda, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára idén, például rengeteg Porsche, számos Ferrari, AMG/Maybach Mercedes, Bentley, Aston Martin. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok.
Áprilisban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent az orosz feldolgozóipar teljesítménye az előző négy hónap növekedése után.
Jelentősen csökkent Németország külkereskedelmi többlete márciusban februárhoz képest, mivel az export visszaesett, az import pedig nőtt.
2022 első négy hónapjában 37 ezer 780 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11,6 százalékkal kevesebbet (4972 autó), mint 2021 -ben. A forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 13,54 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.
A Stellantis megvásárolja a Share Now autómegosztó szolgáltatót, a Mercedes-Benz és a BMW közös vállalatát. Az üzletágért százmillió euró körüli összeget fizetnek – állítja az olasz La Repubblica.
Gyorsult az euróövezet gazdasági teljesítményének növekedése áprilisban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének napokban ismertetett végleges adatai szerint.
A Datahouse adatai szerint 2022 első négy hónapjában 43 ezer 620 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 14,2 százalékkal kevesebbet (-7222 jármű), mint 2022 januárjában, februárjában, márciusában és áprilisában. A márkák között első a Toyota (5610 jármű), második a Suzuki (5269 jármű), nyomában a Ford (5066 jármű), negyedik a Volkswagen (3183 jármű), ötödik a Kia (2729 jármű). A modellek versenyében az Év Magyar Autója 2022 közönségdíjas esztergomi Suzuki S-Cross vezet, második a Suzuki Vitara, harmadik meglepetésre a Toyota Corolla.
Romániában készül SkyCeptor elfogó rakétákat gyártani a Patriot rakétavédelmi rendszert is kifejlesztő amerikai Raytheon vállalatcsoport – erről kötöttek megállapodást a Ploiestiben az Elecromecanica SA, a Romarm román védelmi ipari tröszt és a Raytheon vezetői.
A német iparvállalatok szövetsége (BDI) támogatja az Európai Bizottság javaslatát arról, hogy az Ukrajna elleni agresszív háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat egészítsék ki az Európai Unió orosz kőolajimportjának fokozatos leállításával.
Átadták a német Bürkle cégcsoport debreceni gyárának két új üzemcsarnokát Debrecenben, a Határ úti ipari parkban. Olaf Hartwig, az autóiparban is érdekelt Robert Bürkle cégcsoport […]
Az euróövezetben és az Európai Unióban már a második hónapja csökkent a gazdasági hangulatindex, amely több mint 1 éves mélypontra esett áprilisban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) felmérésében.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hipa) a korábbi gyakorlatnak megfelelően mindent megtesz azért, hogy mielőbb befektetőket vigyen a Tungsram létszámcsökkentése miatt érintett településekre, felhasználva a meglévő infrastruktúrát és munkaerőt – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Kár, hogy ilyen sokára érkezett meg a Lexus első villanyautója. Tíz évvel ezelőtt a legjobb lett volna, ma inkább csak egy a sok drága prémium autó között. Kényelmes, jó vezetni, de messze nem jutunk vele.
Copyright © 2025