Csődbe ment az Uljanik
Az isztriai kereskedelmi bíróság hivatalosan is felszámolási eljárást kezdeményezett az Uljanik hajóépítő vállalattal szemben – közölte a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap.
Az isztriai kereskedelmi bíróság hivatalosan is felszámolási eljárást kezdeményezett az Uljanik hajóépítő vállalattal szemben – közölte a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap.
A Mitsubishi japán járműgyártó profitja és bevétele is nőtt a március végével záródott pénzügyi évében.
A logisztikai ágazat számára örvendetes növekedés komoly problémákat okoz a környezetnek. A közlekedés szén-dioxid-kibocsátása lassan meghaladja az energiaipari ágazatét. Ezt a trendet meg kell fordítani. Így abban az ágazatban, ahol a vállalatok teherautóik élénk színeivel próbálják megkülönböztetni magukat vetélytársaiktól, újabban a zöld lett a legdivatosabb szín.
A hagyományos járművek mellett önvezető és elektromos hajtású gépkocsik tesztelésére alkalmas zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövét 2017 májusában tették le, első ütemét 2019 május 20-án avatták fel, az összesen 45 milliárd forintos beruházás befejezése 2020-ra várható.
A Tata Motors indiai járműgyártó jelentős nyereségcsökkenéssel zárta a március végével záródott pénzügyi negyedik negyedévét.
A Fiat Chrysler egyesülést ajánlott a Renault cégnek, ezzel a világ egyik vezető járműgyártója jönne létre.
Varga-Lelkes Annamária terve nyerte az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu szerkesztősége által februárban kiírt Év Magyar Autója díj logótervezési pályázatát.
Az idén áprilisban már a nyolcadik egymást követő hónapban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártó vállalatok képviseleti szervezete, a brüsszeli ACEA jelentése alapján. A közép-európai térségben viszont emelkedett a forgalomba helyezések száma.
Tizenhét korszerű, klímaberendezéssel felszerelt Mercedes-Benz Conecto Next Generation városi autóbuszt állított forgalomba Kecskeméten májustól a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (DAKK).
Elemzők által vártnál kisebb profittal zárta az amerikai Deere & Co a pénzügyi éve második negyedévét és a cég rontotta éves előrejelzését.
Várhatóan júliusra elkészül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya szomszédságában az a magánberuházásban, 700 millió forintos költséggel épülő kutatóközpont, ahol 135 embernek adnak majd munkát.
A Continental technológiai vállalat további 13 országra terjeszti ki szolgáltatásait, hogy információt nyújtson a szabad, nem utcai parkolóhelyekről. Az érintett országok így már magában foglalják a kulcspiacnak számító Németországot, Ausztriát, Svájcot, Franciaországot, a Benelux államokat, Spanyolországot, Olaszországot és az Egyesült Királyságot is.
Az Év Magyar Autója, a Magyarország Autója és az Év Zöldautója díjakat odaítélő öttagú zsűriből legvégül Biró Csongor mutatkozik be.
Az első évharmadban 46 746 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 7,03 százalékkal többet (3070 autó), mint 2018 első négy hónapjában. A forgalomba helyezett személyautók mintegy 13,2 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.
Hazai márkaszervizek munkafelvevői számára hirdetett versenyt a Magyar Suzuki Zrt. Az 56 városból érkező 80 résztvevővel a vállalat szinte teljes márkaszerviz-hálózata jelen volt a megmérettetésen. A 9 elődöntő legjobbjai közül Tóth Zoltán, a Limuzin Autóház és Autószerviz Kft. munkatársa bizonyult az ország legkiválóbb munkafelvevőjének a végső próbatételen.
Először adták át az Ipari Energiahatékonyság Díjat a 2019-es Hannover Messén, melyet a Continental technológiai vállalat nyert meg a rendkívül rugalmas Conti Thermo Protect szigetelőrendszerével.
Az IBM bejelentette, hogy olyan európai vállalatokkal kötött együttműködést, mint a Volkswagen, a Moovster és a Vinturas (Hollandia), hogy a vállalat hibrid felhőalapú és MI-szolgáltatásai révén közösen formálhassák az autóipar jövőjét.
Copyright © 2025