Rendezte sorait az Audi Amerikában

augusztus 14, 2018 0

Nem egész három évvel a dízel témakör kezdetét követően az Audi immár minden dízelmotorjára kínál konkrét megoldást az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, az illetékes hatóságok ugyanis az öt motorgenerációból az utolsó esetében is hozzájárultak a javasolt intézkedéscsomaghoz.

Dübörög a román járműipar

augusztus 13, 2018 0

Csaknem 25 százalékkal nőtt a járműgyártás Romániában az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz mérten – adta hírül a Ziarul Financiar című napilap.

Nettó 215 ezer forintot keres a magyar

augusztus 13, 2018 0

Lassul ugyan a bérnövekedés üteme, mégis mintegy tíz százalékos vagy azt meghaladó bérnövekedésre számítanak idén éves átlagban az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők.

Elindult a Corsa GSi gyártása

augusztus 13, 2018 0

Kilő a rajtvonalról az új Opel Corsa GSi. Turbós benzinmotorral és OPC-futóművel készül. A háromajtós Corsa a második aktuális GSi-modell az Insignia GSi után.

Versenypályán tesztelték az elektromos Cuprát

augusztus 13, 2018 0

Elvitték a Cupra e-Racer versenyautót Zágrábba, hogy a versenypályán történő próba során első alkalommal teszteljék az elektromos akkumulátor csomag összehangolását a gépkocsi többi elemével.

200 lovas benzinmotor az Insigniában

augusztus 10, 2018 0

Az Insignia második generációjának 2017 februári rajtja óta máris több mint 155 ezer megrendelés futott be az Opel sportosan elegáns zászlóshajójára. Most pedig még vonzóbb lesz az Insignia-család: új, 147 kW/200 lóerő teljesítményű 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű benzines turbómotor gazdagítja a hajtómű-portfóliót, hatfokozatú sebességváltóval vagy hatfokozatú automatával kiegészítve.

6400 tanulót érint a duális szakképzés reformja

augusztus 10, 2018 0

A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), illetve a Siemens Zrt.

Ilyen lett a legnépszerűbb magyar autó

augusztus 10, 2018 0

Már nem kell sokat várnunk a megújult Suzuki Vitarára, ugyanis a továbbfejlesztett modell idén ősztől a hazai vásárlók számára is elérhető lesz. Az új Vitara elődjének izgalmas és stílusos továbbgondolása: Magyarország legnépszerűbb, egyben a Suzuki legsikeresebb modellje számos új biztonsági funkcióval érkezik.

Meglepetés a BMW-től

augusztus 10, 2018 0

Rekordszámú eladás mellett a vártnál jobb eredményről számolt be a BMW német autógyártó konszern a gyorsjelentésében.

Minit nem gyárt a BMW a debreceni üzemben

augusztus 9, 2018 0

A BMW debreceni üzemében 2023 körül kezdődhet a termelés – írta a Stuttgarter Zeitung című német lap a német autógyártó társaságtól származó adatokra hivatkozva.

Brillírozik a Continental

augusztus 9, 2018 0

Forgalom- és nyereségnövekedéssel zárta az év első felét a német Continental AG járműipari alkatrész beszállító és technológiai konszern a cég honlapján közzétett beszámoló szerint.

Rohamtempót diktál a Volkswagen

augusztus 9, 2018 0

Rekordnyeresége segítségével rohamtempót diktál a Volkswagen AG az elektromos mobilitás felé vezető úton: a konszern a nagy autógyárak közül elsőként óriásprojektet indít a következő generációs akkumulátorok gyártására.

Csökkenti a termelést az Opel

augusztus 8, 2018 0

Csökkenteni készül néhány üzemében termelését az Opel az Automobilwoche hírportálnak a Mainzer Allgemeine Zeitung értesülésére hivatkozó beszámolója szerint.

1 341 342 343 344 345 535