Elkészült az egymilliomodik tangeri Dacia
Július közepén ünnepelte a Renault-csoport, hogy elkészült a tangeri Renault-Nissan üzem egymilliomodik autója, egy Dacia Lodgy. Az ötüléses, kékre fényezett dízel egyterűt török vevő vette meg.
Július közepén ünnepelte a Renault-csoport, hogy elkészült a tangeri Renault-Nissan üzem egymilliomodik autója, egy Dacia Lodgy. Az ötüléses, kékre fényezett dízel egyterűt török vevő vette meg.
A Hitachi Automotive Systems és a Honda új, közös vállalat létrehozását jelentette be. Az Ibaraki prefektúrában, azon belül is Hitacsinakában működő egység feladata az elektromos járművek erőforrásainak fejlesztése, gyártása, valamint értékesítése lesz.
Májusban az ipari termelés volumene 8,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,2 százalékkal emelkedett – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatok megegyeznek a július 6-án kiadott első becsléssel.
Hiába bocsátotta tízezrével dolgozóit a Lada, mégsem tudta átvészelni a válság évtizedét. Új termékei vonzóak a kelet-európai és az orosz piacon, de a túlélés érdekében most újabb megszorításokra lesz szükség.
Júniusban csökkentek az újautó-eladások Németországban, ezen belül is különösen a dízel járműveké a német szövetségi gépjármű nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt közzétett jelentése szerint.
Prémium digitális autóipari vállalattá alakulásának útján az Audi története legnagyobb átszervezését indítja el, amelynek eredményeképpen a márka minden értelemben digitalizáltan és fenntartható módon működik majd, valósággal újra feltalálva a nagyvárosi mobilitást.
Merész döntést hozott a Volvo, ugyanis a következő generációs modelljeit mind elektromos erőátviteli berendezés (is) ellátja. Céljának elérésében sok beszállítójára, például a kanadai Magna Internationalra is számít.
Mindegyik német autógyár teljes erőbedobással dolgozik – többnyire informatikai cégek bevonásával – a jövőbeni mobilitás kulcsfontosságú technológiája, az önvezető járművek kifejlesztésén.
A Bosch az agglomerációk mobilitási szolgáltatójává válik. A vállalat a jövőben mind szélesebb körben fejleszt és kínál mobilitási szolgáltatásokat az okosvárosok számára. A nagyvárosi környezet okos mobilitási koncepciói iránti igény világszerte rohamosan nő.
A héten gördülhet ki a gyárból a Tesla új, az eddigieknél lényegesen olcsóbb elektromos autója, a Model 3. A hírt a vállalat vezetője, Elon Musk jelentette be Twitter oldalán.
Peter Kössler, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke az Audi Aréna előtt hivatalosan átadta Borkai Zsoltnak, Győr város polgármesterének azon Audi modellek kulcsait, amelyekkel az Audi Hungaria támogatja a győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF).
Befejeződött a fém- és acélszerkezet-gyártással, valamint megmunkálással foglalkozó nyíregyházi DSC2000 Kft. csaknem 800 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházása – közölte a társaság az MTI-vel.
Az amerikai kormány több mint egymilliárd dollár értékben 2747 katonai gépjárművet adna el Nagy-Britanniának. Az exportálandó jármű az amerikai erők következő alaptípusa, a Humvee-t felváltó JLTV (Joint Light Tactical Vehicle) lesz.
Idén a tavalyinál kiegyensúlyozottabbnak ígérkezik a charterforgalom – írta meg a Világgazdaság. Tavaly a sorozatos terrortámadások rányomták bélyegüket a charterforgalomra is, és az utazási irodák […]
A magyarországi újautópiac átlagos növekedését meghaladó bővülést tervez a Volkswagen márka eladásában az idén a Porsche Hungaria.
300 millió eurót tervez költeni a Bosch mesterséges intelligencia fejlesztésére az elkövetkezendő 5 évben. A munkába körülbelül 100 indiai, amerikai és német szakember kapcsolódik majd be.
A Siemens megvásárolta az ausztráliai Perth-i székhelyű MRX Technologies csoportot és tovább bővíti kínálatát a digitalizáción alapuló előrejelző karbantartás területén. A csoportot alkotó vállalatok a JRB Engineering Pty Ltd., az MRX Technologies Ltd., az MRX Rail Services Pty Ltd. és az MRX Rail Service UK Ltd. A megszerzett céget jogilag független társaságként fogják irányítani a Siemens Mobility divízióján belül. A tranzakció lezárására várhatóan július elején kerül sor.
Copyright © 2025