Új főnök a Hankooknál
A Hankook Tire új ügyvezető igazgatót nevezett ki egyetlen európai gyárának élére, miután az eddigi vezető, Li Szang Il nyugdíjba vonult. A Hankook Tire Magyarország […]
A Hankook Tire új ügyvezető igazgatót nevezett ki egyetlen európai gyárának élére, miután az eddigi vezető, Li Szang Il nyugdíjba vonult. A Hankook Tire Magyarország […]
Az Audi AG mintegy 1 871 350 járműre növelte globális forgalmát 2016-ban, ami 3,8 százalékkal haladja meg eddigi rekordéve, a 2015-ös év volumenét. A négykarikás márka […]
A Rolls-Royce 2016-os eredménye kedvezőbb lesz a vártnál, és a vesztegetések miatt ellene zajló nyomozást is megszüntetik – jelentette a brit hajó- és repülőgép-motorgyártó.
Az előző évihez képest alig emelkedett a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, a gépkocsieladások ugyanakkor jelentősen emelkedtek – derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) Pozsonyban ismertetett adataiból.
Tavaly 1,344 millió személygépkocsit gyártottak Csehországban, ami új rekordot jelent, és 8 százalékkal több, mint 2015-ben – közölte Bohdan Wojnar, a cseh autóipari szövetség igazgatótanácsának tagja.
Decemberben nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A Highline felszereltségű Tiguannal a Volkswagen egy szintet feljebb lépett és egy csapásra a prémium kategóriában is van keresnivalója. Reszkess BMW, rettegj, Audi!
Kína jelentős szubvenciók révén tartja világelső pozícióját az elektromos autók értékesítése terén.
A General Motors (GM) 1 milliárd dolláros befektetést hajt végre egyesült államokbeli gyáraiban és mintegy ezer új munkahelyet teremt.
Minden Párizsban közlekedő gépjárművön, a külföldi rendszámúakon is kötelező január közepétől a környezetvédelmi megfelelőséget jelölő plakett feltüntetése. A matrica bevezetése része annak az intézkedéssorozatnak, amelyet a francia főváros önkormányzata indított a szmog csökkentésére.
A BMW Group Magyarország 14%-os növekedést ért el 2016-ban az új 7-es BMW a luxus-limuzin kategória éllovasa lett, a BMW i3 vezet az elektromos autók piacán az egyéni vásárlók körében, valamint a BMW jelentős előnnyel első a prémium kategória összkerék-meghajtású modelljei között – közölte sajtótájékoztatón Baudouin Denis, a vállalat ügyvezető igazgatója.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. csoportszinten mintegy 3,2 milliárd forint támogatást nyert a kormány nagyvállalatokra szabott beruházási támogatási programjában – jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az Audi Hungaria Motor Kft. 1 926 638 gyártott motorral sikeresen zárta a 2016-os üzleti évet. Az elmúlt esztendőben 122 975 autó gördült le a gyártósorról. Jelenleg 11 631 munkatárs dolgozik az Audi Hungariánál.
Több mint 914 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Optisol konzorcium a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a Széchenyi 2020 program keretében az elöregedett, 3,5 tonnát meghaladó, közúti haszon és tehergépjárművek előbontására, más néven fenntartható kezelési folyamatának kidolgozására – közölte az öt tagból álló konzorcium egyike, a Dél-Konstrukt Zrt. az MTI-vel.
Szaúd-Arábia a következő hetekben 30-50 milliárd dolláros megújuló energiaforrás-fejlesztési programot indít útjára – jelentette be Khalid al-Falih energiaipari miniszter.
Elindult a vadonatúj Nissan Micra gyártása, az első példányok az elmúlt napokban gördültek le a gyártósorról. A Nissan legfontosabb európai piacain február közepétől kezdve érkeznek majd az első szállítmányok a márkakereskedőkhöz és vevőkhöz, míg a kontinens fennmaradó országaiban márciusban kezdődik az értékesítés.
Az NNG tulajdonában lévő kiberbiztonságra specializálódott Arilou január elején Las Vegasban jelentette be legújabb fejlesztését, amely még azelőtt ismeri fel és akadályozza meg a gépjárművek elleni informatikai támadásokat, mielőtt azok kárt tehetnének a rendszerekben.
Copyright © 2025