Befejeződött a nyírmadai beruházás
Befejeződött az acélszerkezetek gyártásával foglalkozó nyírmadai Gressio Kft. több mint 831 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházása – közölte a cég.
Befejeződött az acélszerkezetek gyártásával foglalkozó nyírmadai Gressio Kft. több mint 831 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházása – közölte a cég.
Pafféri Zoltán, a Volánbusz eddigi elnök-vezérigazgatója a MÁV-Volán-csoport élén, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójaként folytatja munkáját június 16-ától – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Áprilisban az ipari termelés volumene 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,7 százalékkal emelkedett. A márciusinál 1,6 százalékkal kisebb volt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás a márciusi 0,2 százalékos esést követően – erősítette meg második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző évi, alacsony bázishoz képest a helyközi személyszállítás teljesítménye erőteljesen nőtt az idei első negyedévben, az áruszállításé csökkent, ugyanakkor mindkettő elmaradt a járvány előtti szinttől – állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szállítási teljesítményeket értékelve.
Az Alstom az intelligens és fenntartható mobilitás globális vezetője hosszú távra szóló hazai álláslehetőségeket kínál a mátranováki gyárában elsősorban hegesztők, lakatosok, CNC gépkezelők számára. A legjobb munkaadóknak járó Top Employer minősítést Európában idén sorozatban harmadszor kiérdemlő vállalat stabil, kiszámítható karriert, folyamatos fejlődési, tanulási lehetőséget, világszínvonalú képzési programokat biztosít a jelenleg 660 tagú magyarországi csapatát erősítő új dolgozóinak.
Nagyon jól halad az együttműködés a Rheinmetall német harcjármű-gyártó és Magyarország között: két héten belül átadhatják a zalaegerszegi gyárat, ahol megkezdődhet a gyártás-előkészítés, valamint Várpalotán további két, lőszerekkel kapcsolatos gyártómű építése kezdődhet meg – mondta Palkovics László a Párizshoz közeli Villepinte-ben, az Eurosatory nemzetközi fegyveripari szakkiállításon.
Magyarország a jelenlegi GDP-arányos 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat – mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjainak átadásán Budapesten.
Jó munkát végeztek a BMW-nél ismét – állapítja meg az egyszeri toyotás, amikor tesz egy kört az új generációs Suprában. Ma még nem legenda, pedig minden tehetsége megvan. Még kis motorral is igen élvezetes. Sőt, talán izgalmasabb, mint a háromliteres sorhatossal. Könnyebb, lazább és persze jóval olcsóbb.
A Subaru márkát is képviselő Emil Frey Import Kft. nevezett elsőként az Év Magyar Autója verseny 2023-as évadában. A Solterra szabadidő-autó az Év Zöldautója 2023 díjért indul.
A hatvan régebbi, piros Flirt motorvonat közül harminc már nemcsak az új, egységes színvilágot kapta meg, hanem a fejlesztésnek köszönhetően a vonatok műszaki színvonala is megegyezik az újabb, kék-fehér festésű, azonos típusú, de bizonyos részegységeiben modernebb gyártmányokkal – tudatta a vasúttársaság.
A digitalizáció és a legkorszerűbb technológia alkalmazása az Audi Hungaria stratégiájának elemi részét képezik. A vállalat nagy hangsúlyt fektet az okos megoldások bevezetésére a gyártási és logisztikai folyamataiban egyaránt. Az Audi Hungariánál már számos okos megoldást alkalmaznak, amely most egy konszernen belül egyedülálló megoldással bővül: jelenleg 65 vezető nélküli szállítóeszköz (FTF) van úton a gyártósorok és a logisztikai területek között, melyek számára a vállalat speciális okos kereszteződéseket alakított ki.
Olaszországban egyre erősebb negatív visszhangja van az Európai Parlament (EP) döntésének, amely szerint 2035-től már nem lehet belsőégésű motoros új személygépkocsikat és könnyű haszongépjárműveket forgalomba hozni.
Az Autós Nagykoalíció (ANK) negyedik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy példányszámú online- és print lapok elismert autós újságíróiból álló független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2023 „legmagyarabb”, a magyar piacon a „legjobb”, illetve a „legzöldebb” autója. A díjakra június 15-től augusztus 31-ig nevezhetik autóikat a gyártók és az importőrök.
Május 25-én a Német-Magyar Gazdaság Házában a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a PMI Logistics Solutions Kft. szervezésében Logisztikai innovációs trendek címmel szakmai napot tartottak.
Az acélszerkezetek és acélcsarnokok gyártásával foglalkozó Vass Acélcsarnok Kft. az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból 1,661 milliárd forint feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyert el innovatív termelési eszközök beszerzésére és termelésirányítási rendszer bevezetésére.
Az idén 10 százalék feletti mértékben nőnek a vezetői fizetések a gyártás-termelésben, a legnagyobb béremelést pedig a kutatás-fejlesztési területen dolgozók kapták, ahol a keresetek több mint 13 százalékkal emelkedtek – közölte a közép és felső vezetők kiválasztásával foglalkozó Wyser.
A tíz éve indult miskolci duális képzési együttműködés megújításáról és kibővítéséről írt alá megállapodást a magyarországi Bosch csoport két miskolci telephelye és a Miskolci Szakképzési Centrum – közölte a cég.
Copyright © 2025