Átadták a Saubermacher új kecskeméti telephelyét

Saubermacher
Átadták a hulladékkezeléssel és -hasznosítással foglalkozó osztrák érdekeltségű Saubermacher-Magyarország Kft. másfél milliárd forint összegű beruházással kialakított új kecskeméti telephelyét, amelyhez a magyar állam mintegy 256 millió forint támogatást biztosított.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter az átadó ünnepségen elmondta: a Saubermacher-Magyarország Kft. fejlesztésével tovább emelkedik a Magyarországon hasznosított hulladék mennyisége, és már olyan előkezelési technológia is rendelkezésre áll, amely a hulladékok további hasznosítását teszi lehetővé.    Kiemelte: a kormány célja, hogy a magyar gazdaság ki tudja aknázni a hulladékgazdálkodásban rejlő lehetőségeket, ezért ösztönzik a kutatás-fejlesztést és az innovációt ezen a területen is. Továbbá támogatják a minőségi hulladékgyűjtés és -feldolgozás új rendszerének kialakítását és a körforgásos gazdaság térnyerését.

A miniszter szerint, ez utóbbira való áttérés jelenti a legnagyobb kihívást, mert megvalósításához minden szinten újfajta szemléletre, tudásra és hosszú távú elkötelezettségre van szükség. Sokkal többet jelent, mint puszta hulladékhasznosítás. Megköveteli a gyártási folyamatok átalakítását, az energia és a nyersanyagok hatékony felhasználását – sorolta. Hangsúlyozta: a körforgásos gazdaság érdekében olyan rendszert kell kiépíteni, amely a hulladék-érték elvére épül, vagyis a hulladékra, mint másodnyersanyagra épít.

Palkovics László emlékeztetett: az Európai Unió 2035-ig a települési hulladék 65 százalékos újrahasznosítását írja elő. Magyarország eredményei eddig is jók voltak, 2010-hez képest a hasznosított hulladék aránya több mint kétszeresére nőtt. Az uniós elvárás teljesítéséhez azonban további infrastrukturális és technológiai fejlesztésekre van szükség – tette hozzá.

A miniszter szerint a jelenlegi súlyos nehézségek mellett fontos eredmény, hogy a magyar gazdaság eddig lokális kivétel tudott maradni, a második negyedévben 6,5 százalékos volt a növekedés, ami az egyik legmagasabb az unióban. Az ipari termelés pedig az első 7 hónapban 4,9 százalékkal emelkedett – sorolta.

saubermacher5

Nagy Andor, Magyarország bécsi nagykövete arról beszélt, hogy Ausztria fontos stratégiai szövetségese az országnak. Az elmúlt évben a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere volt Magyarországnak, és jelenleg 8,3 milliárd euróval a második legfontosabb befektető.    Az országban 2151 osztrák vállalat van jelen 65 ezer 937 magyar embernek biztosítva munkát, családjuknak megélhetést. Ezzel Ausztria a harmadik legnagyobb foglalkoztató Magyarországon és a második legtöbb külföldi leányvállalattal rendelkező partnere az országnak – sorolta.

Hans Roth, a Saubermacher cégcsoport alapítója elmondta: hét országban már ötvenöt telephellyel rendelkeznek. Komoly eredménynek nevezte az elmúlt években megszerzett A legjobb hulladékfeldolgozó üzem kitüntetést, de további céljaik között említette, hogy sok tekintetben klímasemlegesekké váljanak, illetve, hogy ügyfeleiknek 2030-ra egymillió tonna szén-dioxid-kibocsátást meg tudjanak spórolni. További terveik között említette a vállalat terjeszkedését Macedóniába.

Horváth Péter, a Saubermacher-Magyarország Kft. ügyvezetője kiemelte: a januárban használatba vett új telephelyük mérföldkő cégük regionális jelenlétében. Fontos és nélkülözhetetlen lépés a körforgásos gazdaság gyakorlatban történő megvalósításában. Éppen ezért a hulladék keletkezése nélküli ipari termeléshez való hozzájárulásukat kiemelt feladatuknak tartják – tette hozzá.     A több mint negyven éve, 1979-ben alapított Saubermacher cégcsoport 1600 település közszolgáltatójaként 3600 munkatárs révén évente 3,5 millió tonna hulladékot kezel. Éves forgalma 370 millió euró. A Magyarországon 1989 óta jelenlévő vállalkozás 6 telephelyen, 223 munkatárssal és 48 teherautóval évente 220 ezer hulladékról gondoskodik. A magyarországi cég elmúlt évi forgalma több mint 10 milliárd forint volt.

A kecskeméti 3 hektáron fekvő telephelyen 29 teherautó segítségével évente 30 ezer tonna hulladékot kezelnek.     Ennek szolgálatában áll Kecskeméten elkészült új hulladékkezelő telephelyük is, ahol veszélyes és nem veszélyes hulladékok begyűjtése, előkezelése és hasznosítása zajlik. A vállalat logisztikai és műanyagipari feldolgozó központjaként, közel 90 munkavállalót foglalkoztat a kecskeméti telephelyen.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Saubermacher-Magyarország Kft. értékesítésből származó árbevétele tavaly több mint 7,1 milliárd forint, egy évvel korábban pedig mintegy 5,1 milliárd forint volt. A cég 2021-ben 607 millió forint nyereséggel zárt, míg 2020-ban 555 millió forint volt az adózott eredménye.