Nagyon megy a Ferrari szekere
Erőteljesen nőtt a Ferrari NV olasz sportautó-gyártó nyeresége és bevétele az első negyedévben, a cég megerősítette idei eredményvárakozását.
Erőteljesen nőtt a Ferrari NV olasz sportautó-gyártó nyeresége és bevétele az első negyedévben, a cég megerősítette idei eredményvárakozását.
Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsett, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a baranyai városban.
Az acélszerkezeti elemgyártással foglalkozó Termelés-Logistic-Centrum Kft. mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása nyomán 80 új munkahely jön létre Litéren – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2023 első öt hónapjában 47 089 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 1,7 százalékkal kevesebbet (mínusz 827 autó) mint 2022-ben. Ezek között egyre kisebb a hazai gyártású modellek aránya: a forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 8,25 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.
A szoftveralapú autóipari fejlesztések trendjére reagálva átalakítja autóipari beszállítói tevékenységét az ágazat világszerte egyik legnagyobb szereplője, a Bosch – ismertették Stuttgartban a német technológiai óriáscég éves üzleti jelentésének bemutatóján.
A Porsche Hungaria és az Audi Hungaria bejelentette az Év Magyar Autója versenyben jelölt autóit, a hazai gyártású autók mezőnyében a győri gyár és a budapesti importőr az Audi RS Q3 Sportback modellt indította.
Az AutoWallis csoport 100,5 milliárd forint árbevételt ért el az idei első negyedévben, 74 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakinál, nettó nyeresége pedig 156 százalékkal, 4,98 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Poppe + Potthoff cégcsoport a jövő technológiáihoz, köztük a károsanyag-kibocsátást csökkentő hidrogénes és e-mobilitási rendszerekhez szállít innovatív, precíziós megoldásokat három földrész kilenc országában működő tizennyolc üzeméből. A magyar gyárát a Siemens digitalizálja.
A Ford Motor amerikai járműgyártó 1,76 milliárd dollár adózott nyereséggel zárta az idei első negyedévet az egy évvel korábbi 3,1 milliárd dolláros nettó veszteség után.
A német Siemens AG ipari konszern több mint háromszorosára növelte adózott eredményét a március végével záródott pénzügyi második negyedévében, meghaladva a várakozásokat.
Újabb, hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás jön Magyarországra a következő időszakban, ez tovább erősíti hazánk pozícióját a kelet-ázsiai ország vállalatainak első számú közép-európai beruházási célpontjaként – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.
Éves összehasonlításban 28,5 százalékkal 464 ezer 444-re nőtt az első négy hónapban a személyautók gyártása Csehországban – jelentette a cseh autóipari szövetség. Áprilisban 20 százalékos volt a termelés éves növekedése.
A Datahouse adatai szerint 2023 első öt hónapjában 55 ezer 806 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 0,5 százalékkal többet (288 jármű), mint 2022. január-májusban. A márkák között magasan az első a Toyota (7512 jármű), második a Ford (5375 jármű), harmadik a Volkswagen (4903 jármű), negyedik a Skoda (4289 jármű), ötödik a Suzuki (3901 jármű). A modellek versenyében a Skoda Octavia vezet, az Év Magyar Autója 2023 díjas esztergomi Suzuki S-Cross a második, harmadik a Kia Ceed, a negyedik helyen kapaszkodik a Suzuki Vitara.
A Magyar Suzuki Zrt. 2022-ben összesen 129 ezer 22 járművet gyártott, 128 ezer 536 autót értékesített. A teljes eladás 88 százalékát (113 ezer 817 autó) 123 országba exportálták.
A kínai Geely Automobile Holdings 234 millió fontot fektet be az Aston Martin Lagonda brit sportautó-gyártóba, és ezzel a harmadik legnagyobb részvényese lesz.
Befejezte a kivonulást Oroszországból a világ második legnagyobb autógyártója, a német Volkswagen csoport (VW) – jelentették be még május végén.
Újabb bevételi rekordot ér el a Rheinmetall 2023-ban a német védelmi ipari és technológiai vállalat vezérigazgatójának várakozása szerint.
Copyright © 2025