Elektromos autókat kapott a katasztrófavédelem
Több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) járműparkjánál az Európai Unió támogatásával, 83 járművet adták át.
Több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) járműparkjánál az Európai Unió támogatásával, 83 járművet adták át.
A negyedik negyedévben erőre kap a német gazdaság a harmadik negyedévi gyengülés után – vélte a berlini központú DIW gazdaságkutató intézet.
Az amerikai Henniges Automotive, amely az autóiparnak szállít tömítő- és rezgésgátló rendszereket, jövőre új technikai és innovációs központot nyit a Cseh Köztársaságban, hogy erősítse fejlesztési és kutatási kompetenciáit a régióban.
Minden olvasónknak és partnerünknek kellemes ünnepeket kívánunk!
Az Audi AG Felügyelő Bizottsága 2019. január 1-jétől Bram Schotot választotta a vezetőség elnökévé. Schot már 2018 júniusától megbízott ideiglenes vezérigazgatója volt a vállalatnak, januártól pedig továbbra is ő felel majd az értékesítésért és a marketingért.
A Seat martorelli gyára idén ünnepli 25. születésnapját, és 2018-ban újabb mérföldkőhöz érkezett: a gyár ezen időszak alatt több mint 10 millió gépkocsit gyártott. Az elmúlt negyedszázadban Spanyolország legnagyobb autógyárának gyártósorairól 39 különböző modell gurult le, kezdve az első generációs Seat Ibizától és Seat Cordobától egészen a Seat Aronáig, vagy az Audi A1-ig, amelynek gyártása hetekkel ezelőtt kezdődött.
Új harckocsikat és önjáró tüzérségi lövegeket szerez be a Magyar Honvédség.
Túlzott és irreális célkitűzésnek tartják az autóipari vállalatok a Brüsszelben született megállapodást a járművek szén-dioxid-kibocsátásának 37,5 százalékos csökkentéséről 2030-ig.
Befejeződött a csongrádi ipari park mintegy 140 millió forintból, uniós támogatásból és hazai költségvetési forrásból megvalósult fejlesztése.
Bemutatták az Ikarus és a kínai CRRC Urban Traffic magyarországi vegyesvállalata, az Electrobus Europe első, kínai-magyar kooperációban készült, tisztán elektromos meghajtású buszát Székesfehérváron.
A JAC Volkswagen Automotive alapkő letételi ünnepséget tartott az Anhui tartományban lévő Hefeiben, ahol a VW új személyautó K&F központját tervezik.
A Porsche átvizsgálja a Macan és a Cayenne modellek sízsákjait.
Bővíti egyetlen európai üzleti, pénzügyi szolgáltató központját a Nissan japán autógyártó Budapesten.
A kompakt családi SUV a legmagasabb értékelést, vagyis az öt csillagot érdemelte ki a legfontosabb európai autóipari biztonsági teszt (Euro NCAP) próbája során.
Az új személyautók esetében 37,5 százalékkal, míg a könnyű haszongépjárművek esetében 31 százalékkal kell leszorítani az átlagos széndioxid-kibocsátást 2030-ra a 2021-es szinthez képest – állapodtak meg az Európai Unió (EU) társjogalkotó intézményei.
Helikopterekhez szükséges alkatrészeket gyártó üzemet létesít Magyarországon az Airbus Helicopters, a 2021-re elkészülő beruházással több száz munkahely jön létre a magyar kormány és vállalat együttműködésének köszönhetően.
A már megrendelt 11 mellé további 8 darab emeletes Kiss (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) motorvonat szállításáról írt alá szerződést a Máv-Start Zrt. és a Stadler Bussnang AG a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén.
Copyright © 2025