Stagnál a Waberers
A Waberer’s International Nyrt. harmadik negyedévi árbevétele 182,6 millió euró volt, ami szinte teljesen megegyezik a 2017. harmadik negyedévi 182,3 millió euróval – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Waberer’s International Nyrt. harmadik negyedévi árbevétele 182,6 millió euró volt, ami szinte teljesen megegyezik a 2017. harmadik negyedévi 182,3 millió euróval – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Változatlanul jó fejlődést mutatott a kihívásokkal teli piaci környezetben a Volkswagen márka a 2018-as üzleti év első három negyedévében. A Volkswagen-csoport vezető márkája az első kilenc hónap után jelentősen felülmúlta kiszállítások és forgalom tekintetében az előző évi eredményt. A 4,6 millió kiszállított járművel (+2,9 százalék) ez a márka történelmének legsikeresebb első kilenc hónapja.
Egyre több német vállalat számol a világgazdasági helyzet romlásával a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetségének (DIHK) ismertetett felmérése szerint.
Szeptemberben 13,1 százalékkal volt nagyobb a nettó átlagbér Romániában a tavalyi kilencedik hónaphoz mérten – közölte a román statisztikai intézet.
A harmadik negyedévben, a forgalom növekedése mellett, a piaci várakozásokat meghaladó mértékben romlott a BMW AG eredménye az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek, az új emissziós mérési eljárás bevezetése és a visszahívási akciók költségei miatt.
A dél-koreai Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással 32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára.
A nemzetközi kereskedelmi ellentétek elmélyülése fékezi a német gépipar megrendeléseinek a növekedését.
Megkezdődött az Audi A1 gyártása a martorelli Seat-gyárban.
Októberben 5,4 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, az év első 10 hónapjában 24,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Datahouse.
Elkészült a BMW Z4 roadster modell első példánya a Magna Steyr grazi üzemében.
Szép idők várnak a német autóvásárlókra az Essen-Duisburg Egyetem CAR autóipar kutatóintézetének tanulmánya szerint az autógyáraknak a dízelautók becserélésére adott újabb nagy kedvezményeinek, valamint a kereskedőknél felduzzadt készletállománynak köszönhetően.
Balassagyarmaton nyitotta meg első e-kompresszort gyártó üzemét a német Mahle, a sorozatgyártás jövőre indulhat.
A szigorodó környezetvédelmi előírások és visszahívások miatt az idén várhatóan nem éri el a tervezett 256 ezret az importautók értékesítése Dél-Koreában.
Növelte forgalmát és nyereségét az idei első három negyedévben a Volkswagen konszern, holott a harmadik negyedévben negatív hatással volt eladásaira és bevételére az új emissziós mérési norma bevezetése.
A francia kormány arra fogja kérni az autóipari vállalatokat, hogy vegyenek részt a környezetszennyező korosabb autók legújabb, kevésbé szennyező modellekre cserélésének pénzügyi ösztönzésében – jelentette ki a francia Le Parisien napilapban megjelent interjúban Bruno Le Maire pénzügyminiszter.
Budapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguar új műszaki fejlesztő központja – mondta Szijjártó Péter.
A száraz és nehezen emészthető közlekedési szabályrendszer sulykolása helyett életszerű, érzelmekre ható, közérthető közlekedésbiztonsági szemléletformáló programot hirdetett szeptember végén az Autós Nagykoalíció.
Copyright © 2025