Nagyot nőtt a magyar autópiac novemberben

december 3, 2016 1

Novemberben 9412 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 42,9 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt. Ez túlszárnyalta a várakozásokat, ezzel november 2016-ban a második legerősebb hónap volt – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Magyar cég fejleszt Kínában okos parkolást

december 2, 2016 0

A magyar tulajdonú GB & Partners alapkezelő csaknem egymilliárd forintos tőkeemeléssel csatakozik a budapesti EPS Global Zrt.-hez, amely a kínai ZTE nemzetközi távközlési óriásvállalattal együtt dolgozik intelligens parkolási megoldásokon – közölte az EPS Global, a GB&Partners és az EPS-ben többségi tulajdonos i-Cell Kft.

Milliomos az Audi Hungaria

december 2, 2016 0

Az Audi Hungariánál legördült az egymilliomodik autó a gyártósorról, melyet a harmincmilliomodik győri motor, egy 294 kW-os öthengeres TFSI erőforrás hajt.

Tele tankkal és tisztán érdemes tárolni a motort

december 1, 2016 0

A fagyos napok és a tél közeledte miatt egyre többen teszik le motorkerékpárjukat. Egy kis odafigyeléssel tavasszal egyből nekivághatnak a motorosok az utaknak, csak néhány alapszabályt kell betartani a téli tárolással kapcsolatban.

Intelligens raktárakat alakítanak ki Pátyon

december 1, 2016 0

Lerakták a Kühne + Nagel Kft. regionális autóalkatrész-elosztó központjának alapkövét a pátyi ipari parkban, a mintegy ötmilliárd forintos beruházással elindult a nemzeti ipari parki program.

Nem veszik az autókat a britek

november 30, 2016 0

Több mint egy év után először csökkent a Nagy-Britanniában gyártott autók száma, részben a belföldi kereslet mérséklődése miatt.

Új vezető az Apollónál

november 29, 2016 0

A Heves megyei Gyöngyöshalászon 475 millió eurós beruházással abroncsgyártó üzemet építő Apollo Tyres Tarnai Tamást bízta meg a HR irányításával.

Újra drágulnak az üzemanyagok

november 29, 2016 1

Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Száz új munkahelyet teremtenek Ózdon

november 29, 2016 0

Húszmillió euró értékű technológiai, környezetvédelmi fejlesztés és kapacitásbővítés indul az ÓAM Ózdi Acélművek Kft. henger- és acélművében jövőre.

Németország évek óta a legnagyobb tőkebefektető Magyarországon

november 28, 2016 0

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által közösen szervezett Konjunktúra-Fórum 2016 célja a két ország hagyományosan szoros és sikeres gazdasági együttműködését érintő jövőbeni fejlesztési lehetőségek és irányok megvitatása volt.

8×8-as páncélosokat gyárt Románia

november 28, 2016 0

Nyolckerék-meghajtású csapatszállító páncélosok gyártására alapított vegyesvállalatot Romániában a német Rheinmetall Landsysteme és az Uzina Automecanica Moreni.

Terjeszkedik az Apollo Tyres

november 25, 2016 0

Hivatalosan is átadta új, Ázsiáért felelős globális fejlesztőközpontját az Apollo Tyres Indiában. Ezzel egy időben bejelentették: megkezdik hetedik gyáruk építését is, ami a Gyöngyöshalászon most épülő üzemet követi a sorban. Ahogy megkezdi a termelést a magyarországi üzem, és az itt készülő termékek az európai piacra kerülnek, ez a régió adja majd a cég bevételének felét – mondta Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres alelnöke és ügyvezető igazgatója.

A ThyssenKruppal is megállapodott a kormány

november 25, 2016 0

Magyarországnak vezető szerepe lehet az autóipari újításokban azzal, hogy a ThyssenKrupp hosszú távon elkötelezi magát az ország mellett – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a kormány és a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. stratégiai partnerségi megállapodásának aláírása után.

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a beszállítók

november 25, 2016 0

A járműipari elektromosítás és digitalizáció miatt kevesebb, de magasabban képzett alkalmazottra lesz szüksége a harmadik legnagyobb német ipari ágazatnak, az autógyártásnak.

1 350 351 352 353 354 377