Gyengén muzsikáltak hazai pályán a német márkák

május 8, 2017 0

Áprilisban az egy évvel korábbinál kevesebb munkanap miatt csökkentek az új autó eladások Németországban, ezen belül is különösen a dízel járműveké a német szövetségi gépjármű nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt közzétett jelentése szerint.

Veszteséget veszteségre halmoz a Tesla

május 8, 2017 0

A Tesla amerikai járműgyártó vesztesége az első negyedévben 330 millió dollár volt, 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az új, Model 3 típus bevezetésével kapcsolatos kiadásnövekedés miatt.

Amíg a föld kerek, mindig lesz dízel BMW

május 8, 2017 0

A dízeltechnológiát még nem lenne szabad temetni, mert nélküle az uniós klímacélokat nem lehet teljesíteni – figyelmeztetett Harald Krüger, a BMW vezérigazgatója.

Bajban a Ford

május 6, 2017 0

A Ford első negyedéves nyeresége jelentősen csökkent az értékesítési problémák és a visszahívások magas költségei miatt – derül ki az Egyesült Államok második legnagyobb autógyártójának adataiból.

A lengyelek kapták az elektromos furgon gyártását

május 6, 2017 0

A Volkswagen konszern a VW nyugat-lengyelországi Wrzesnia üzemében tervezi gyártani a Crafter furgon elektromos hajtású változatát – tájékoztatta a PAP hírügynökséget a Volkswagen Poznan (VWP) szóvivője, Dagmara Prystacka.

Mi lesz a Ducatival?

május 5, 2017 0

Az olasz Ducati motorkerékpár gyártó vállalat értékesítését tervezi a Volkswagen konszern stratégiai átszervezési programjában – tájékoztatták a Reuters hírügynökséget az ügyben jól értesült források.

2500 új dolgozót keres a Mercedes Kecskeméten

május 5, 2017 0

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly csaknem 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben és 3,4 milliárd euró, az előző évinél kissé magasabb árbevételre tett szert – jelentette be a vállalat április végén Budapesten tartott évértékelő tájékoztatóján.

Magyar Audiban utazik az olimpiai láng

május 1, 2017 0

Az Audi Hungaria összesen 75 gépjárművel járul hozzá a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) sikeréhez. Ennek keretében személyautókat – Audi A3-tól egészen Audi Q7 […]

Kína húzza a Mercedes szekerét

május 1, 2017 0

A Daimler AG német autókonszern luxusmárkája, a Mercedes történetének legjobb eladását érte el márciusban és az első negyedévben, döntően a kínai kereslet növekedése és az E-osztály új modellje iránti nagy igény miatt.

1 52 53 54 55 56 80