Természetes lesz az autók kitiltása

január 30, 2018 0

A jövőben elszaporodnak a járműmentes övezetek és az autósok kisebb jelentőséget tulajdonítanak majd annak, hogy saját tulajdonban lévő járművekkel közlekedjenek az osztrák energiahivatal közlekedési szakemberek körében végzett felmérése szerint.

Megnyílt az Ipar 4.0 fellegvára

január 30, 2018 0

A kormány a magyar gazdaságot folyamatosan készíti fel arra, hogy eredményesen és sikeresen vegyen részt a negyedik ipari forradalomban – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára az Ipar 4.0 Modern Gyárak kiemelt projekt keretében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem (BME) partnerségével kialakított Ipar 4.0 Technológiai Központ megnyitóján.

Járműipari Eldorádó lett Katowice

január 30, 2018 0

Az idén már 93 millió euró értékben jelentettek be új beruházásokat a katowicei különleges gazdasági övezetben, legalább 540-nel növelve a foglalkoztatottak számát – jelentette be a Katowice Special Economic Zone (KSSE).

Megdöbbentő, milyen okos ma már egy targonca

január 29, 2018 0

Az RX 20 elektromos villástargonca piaci bevezetésével a Still 2005-ben betalált egy fontos piaci résbe: egyedül ebből a modellből 80 ezer készült el azóta. A hamburgi intralogisztika specialista most a kompaktság, az ergonómia és a teljesítmény fokozása érdekében alakította át teljesen a zászlóshajóját.

Szén-dioxidból műanyag

január 29, 2018 0

Kanadai tudósoknak sikerült pontosan megállapítani azokat a körülményeket, amelyek között a szén-dioxidot, a legrosszabb hírű üvegházhatású gázt a leghatékonyabban át lehet alakítani a műanyagok alapanyagául szolgáló etilénné.

A GE Hungary nyerte a turbinatendert

január 29, 2018 0

A GE Hungary Kft., az amerikai General Electric magyar leányvállalata nyerte meg a paksi nukleáris erőmű új blokkjai turbináinak gyártására és szállítására kiírt, csaknem 793 millió eurós nyílt tendert – közölte a RIA Novosztyi orosz hírügynökség a Roszatom beszerzési honlapjára hivatkozva.

Beszáll a Paks II-be a Rolls-Royce

január 28, 2018 2

Szándéknyilatkozatot írt alá a Rolls-Royce és az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. arról, hogy partnerséget alakítanak ki a Paks II projekt irányítástechnikai rendszereinek megvalósítására és karbantartására – közölte a Rolls-Royce.

Tárt karokkal és sok pénzzel várja a külföldieket a szlovák járműipar

január 27, 2018 1

Az előző évihez képest enyhe mértékben csökkent, de ismét meghaladta 2017-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma az egymilliót. Tavaly ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett az új gépkocsik értékesítése – derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által Pozsonyban ismertetett, még nem véglegesített gyártási adatokból.

Pörög a Seat

január 27, 2018 0

A Seat márka értékesítése jelentős lendületet vett 2017-ben. A spanyol autógyár összességében 468 400 gépkocsit szállított ki, ami 14,6 százalékos növekedést jelent a 2016-os év adataival összevetve.

Okos ablak és 3D kijelző a németektől

január 26, 2018 0

A Continental idén is elismerésben részesült a Német Design Díjátadón, mint ahogy az tavaly és tavalyelőtt is történt. A Német Formatervezési Tanács a „közlekedés” kategória nyertesének választotta a vállalatcsoport intelligens ablakvezérlését és a háromdimenziós kijelző felületét. Ezzel a nemzetközi zsűri is elismerte a technológiai vállalat minőségi munkáját és innovatív leleményességét. A díjat 2018. február 9-én adják át Frankfurtban.

Bejött a franciák terve

január 25, 2018 0

Erőteljesen emelkedtek tavaly a Renault-csoport eladásai annak köszönhetően, hogy rekordot döntött az alapmárka és a Dacia márka értékesítése.

Folytatja terjeszkedését az Apollo

január 24, 2018 0

Még zajlik a zöldmezős beruházás Gyöngyöshalászon, de az Apollo Tyres már egy újabb gyáregység építését kezdi meg, ezúttal Indiában.

Ki nem találja, melyik a legnépszerűbb kocsi az oroszoknál

január 24, 2018 0

2017-ben Oroszországban a Kia Rio lett a legkelendőbb modell, lekörözve ezzel a 2016-os győztest, a Hyundai Solarist. Tavaly összesen 96 689 Kia Rio talált gazdára, ebbe beletartozik az a 1931 Rio X-Line is, amit az országban csak november közepén kezdtek forgalmazni.

Vállalkozásokat díjazott a kormány

január 24, 2018 0

Csak erős gazdasági alapokra és sikeres vállalkozásokra támaszkodva építhetünk fejlődő társadalmat – jelentette ki Varga Mihály a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések átadásakor.

1 142 143 144 145 146 246