Első helyen végzett a kecskeméti gyár
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára egymás után másodszor nyerte meg a legjobb gyárnak járó díjat a nemzetközi „MPSleague” versenyen, a Mercedes-Benz gyárainak belső megmérettetésén, megvédve ezzel a címét.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára egymás után másodszor nyerte meg a legjobb gyárnak járó díjat a nemzetközi „MPSleague” versenyen, a Mercedes-Benz gyárainak belső megmérettetésén, megvédve ezzel a címét.
Az Audi Hungaria egy győri gyártású Audi Q3 típusú gépjárművet állít a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére, hogy a szervezet hatékonyabban segíthesse az egészségügyi intézményeket és hatóságokat a koronavírus leküzdésében. Az autót Knáb Erzsébet személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tag adta át Kun Szilviának, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete igazgatójának.
A Balluff Elektronika Kft. 2,1 milliárd forint értékű veszprémi kutatás-fejlesztési beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette, a fejlesztéssel a vállalatnál dolgozó 900 ember munkahelye biztossá válik, és ezen felül még 30 magasan képzett mérnököt is felvesznek. Minderre tekintettel a kormány 518 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a német vállalat beruházásához.
Az Audi Hungaria már javában készül az új elektromos motorgeneráció gyártására. A jövőben, Győrben készülnek az elektromos meghajtások a konszern tisztán elektromos modelljeihez, amelyek a Porschéval közösen kifejlesztett prémium elektromos platformra (Premium Platform Electric – PPE) épülnek.
A világ második legnagyobb autóipari csipgyártója, a japán Renesas Electronics felvásárolja a frankfurti tőzsdén jegyzett brit-német Dialog Semiconductor céget, amely egyebek között az Apple egyik beszállítója.
Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan az üzemi tanáccsal folytatott konzultáció eredményeképpen év elejéig visszamenőlegesen átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt. Az operátorok kezdő bére 15 százalékkal emelkedik 2021-ben.
Eladásainak tekintélyes mértékű emelkedésére és piaci részesedésének a növekedésére számít az idén legfontosabb piacán, Kínában a Volkswagen-konszern.
Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg az SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán, a dél-koreai vállalat 681 milliárd forintos fejlesztéssel új akkumulátorgyárat épít, ezzel 2500 embernek ad majd közvetlenül munkát.
Ismét három műszakos munkarendben termel az Audi Hungaria Zrt., visszatérve az egy műszakról, amelyet a félvezető alkatrészellátás akadozása miatti átmeneti termeléscsökkentés tett szükségessé – közölte a győri székhelyű autóipari vállalat kommunikációs vezetője.
A NASA 225 ezer dollárral (több mint 66 millió forinttal) támogatja a Puli Space “vízszimatoló” detektora, a Puli Lunar Water Snooper fejlesztését, amely a tervek szerint 2022 januárjára készül el.
Magyarország hadiipar-fejlesztési koncepciójában Kaposvárnak is fontos szerep jut, a Rheinmetall Hungary Zrt. Zalaegerszeg után a somogyi megyeszékhelyen hozza létre második, gumikerekes harci járművek építésével, fejlesztésével foglalkozó telephelyét – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter Kaposváron.
A Hydro Extrusion Hungary Kft. székesfehérvári gyára 2,8 milliárd forintból fejleszt, a két beruházáshoz a kormány 950 milliós támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Székesfehérváron.
Okos autókban használt technológiák fejlesztésén fog együtt dolgozni a kínai Geely autógyártó és a Tencent kínai internetes óriásvállalat – jelentette be a Geely közleményben.
A koronavírus terjedése miatt világszerte jelentősen megváltoztak a napi mobilitási szokások: a saját tulajdonú személygépkocsik és kerékpárok váltak a legnépszerűbb közlekedési eszközökké, miközben a háttérbe került a tömegközlekedés és az utazásmegosztó szolgáltatások használata – derül ki 2020-as Continental mobilitási tanulmányából.
Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja május 31-i hatállyal saját kérésére megválik igazgatósági tagságától. Knáb Erzsébet a jövőben az igazgatóság elnökének megbízottjaként a vállalat magyarországi és közép-kelet-európai régióban végzett tudományos, felsőoktatási és politikai kapcsolatainak továbbfejlesztése érdekében folytatja tevékenységét. A stratégiai tanácsadói tevékenység közvetlenül az Audi Hungaria igazgatósága elnökéhez rendelt feladatkör.
Elektronikus fuvarlevél magyarországi bevezetéséért fogtak össze a közúti fuvarozók és szállítmányozók, az erről szóló közös szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) írták alá Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében – közölték a szakmai szervezetek.
Összesen 12 milliárd forint értékben hajt végre három beruházást Magyarországon két nagy amerikai autóipari vállalat, a BorgWarner Oroszlányban és a Jabil Tiszaújvárosban, a fejlesztésekhez a kormány 4,4 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosít – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Copyright © 2025