Ismét súlyosan veszteséges a Waberers
Közel 40 millió eurós veszteséggel zárta a 2019-es évet a Waberer’s International Nyrt., a társaság igazgatósága nem javasolta osztalék kifizetését.
Közel 40 millió eurós veszteséggel zárta a 2019-es évet a Waberer’s International Nyrt., a társaság igazgatósága nem javasolta osztalék kifizetését.
A Magyar Suzuki Zrt. vezetése szerint a munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is értékelni kell. Ezért a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzet ellenére a vállalat úgy döntött, hogy az üzemi tanáccsal történt egyeztetésnek megfelelően, a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak – közölte Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető.
Az elmúlt hónapok tapasztalatai nyomán a német vállalatok a beszállítói láncok rövidítésének céljából beruházásaikkal az eddigieknél is erőteljesebben kereshetik a közép-európai lehetőségeket, így még szorosabbá fűzhetik magyarországi kapcsolataikat is – hangzott el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Peter Altmaier német gazdasági és energetikai miniszter online egyeztetésén, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint.
Második akkumulátorgyárát építi fel az Egyesült Államokban az SK Innovation Co. Ltd. – jelentette be a dél-koreai vállalat.
Leépítésekre készülnek számos németországi gazdasági ágazatban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. Ezt a miniszter közölte Facebook-oldalán.
Elindult első útjára a kelet-kínai Csingtao kikötőjéből a világ legnagyobb konténerszállító hajója, a HMM Algeciras 24 ezer TEU kapacitással bír.
A kínai iparvállalatok nyeresége jelentősen csökkent az év első három hónapjában a koronavírus-járvány nyomán kialakult fennakadások miatt.
Több mint 120 higiéniai- és védőintézkedést vezettek be a termelés újraindítását megelőzően a kecskeméti Mercedes-gyárban – számolt be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Felére esett a Continental AG nyeresége az első negyedévben forgalmának tíz százalékos csökkenése mellett a cég honlapján közzétett beszámoló alapján. A cég a második negyedévben veszteségre, az év egészében a tavalyinál kisebb forgalomra és működési eredményre számít.
A munkahelyeket teremtő új befektetéseknek köszönhetően Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a mezőgazdasági gépekhez alkatrészeket gyártó török Yaris Kabin beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.
Tervezett “űrinternetjének” újabb 60 műholdját állította Föld körüli pályára április 22-én a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat.
A Denso Gyártó Magyarország Kft. a tavalyihoz képest 20-30 százalékos árbevétel-csökkenésre számít székesfehérvári üzemében – közölte a japán gépjárműalkatrész-gyártó magyarországi gyárának kereskedelmi és pénzügyi igazgatója az MTI megkeresésére.
Globális gazdasági recesszió és az autógyártás legkevesebb 20 százalékos visszaesése várható az idén a koronavírus-világjárvány miatt az ágazat egyik vezető beszállítója, a német Bosch szerint.
Az Audi Hungaria Zrt.-nél egy műszakban újraindult a járműgyártás a présüzemben, a karosszériaüzemben, a lakkozóban és a járműszereldében – tájékoztatott a vállalat kommunikációs vezetője.
A járványügyi korlátozások termelés- és keresletcsökkentő hatása miatt az első negyedévben a korábbinál alacsonyabb bevételre tett szert a Daimler AG és töredékére zuhant a nyeresége is a járműipari konszern honlapján publikált jelentés szerint.
A Tungsram munkahelyeket megvédő akciótervet jelentett be a dolgozóknak, Magyarországon a szellemi dolgozóknál májusra, júniusra és júliusra 20 százalékkal rövidebb munkaidőt vezetnek be, ugyancsak a szellemi dolgozóknál elmarad az áprilistól megállapított béremelés, a menedzsment fizetését 25 százalékkal csökkentik és ebben az évben már nem lesz cafeteria juttatás, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt nem kerül sor elbocsátásokra – közölte a társaság.
Copyright © 2025