A NÚSZ is csatlakozott a Stratoszhoz

NÚSZ Zrt. (Fülöp Ildikó)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. is csatlakozott az infrastruktúrát képviselő és közszolgáltatást nyújtó állami tulajdonú vállalatok egyik legerősebb munkaadói szövetségéhez, a Stratoszhoz. A Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége a legnagyobb magyar állami vállalatokat tömöríti egy szervezetbe, és érdekképviseleti tevékenységét a hazain túl nemzetközi terepen is aktívan végzi.

„A NÚSZ Zrt. nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalatként különösen fontosnak tartja a koronavírus miatti veszélyhelyzet után a gazdaság szereplői közötti bizalom, valamint a közpénzből fenntartott ellátórendszerek erősítését, a folyamatos párbeszédet nemcsak a közlekedési szakma képviselőivel, hanem általánosságban a közszolgáltatást nyújtó szervezetekkel, amihez kiváló fórumot biztosít a Stratosz” – nyilatkozta a csatlakozásról szóló dokumentum aláírásakor Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. „Az együttgondolkodás a lehetőségek körét szélesíti, a közös fellépés pedig a megvalósítást segíti, legyen szó bármilyen fejlesztési, innovációs kérdésről” – tette hozzá a vezérigazgató.

„Szövetségünk alapvető célja a magyar gazdaság fejlesztése mellett elkötelezett társaságok szakértelmének és tettrekészségének koncentrációja. Érdekegyeztető és érdekképviseleti tevékenységünk mellett aktívan részt veszünk különböző hazai gazdasági tanácsadó szervezetek munkájában, és koordinációs szerepet vállalunk a háromoldalú bértárgyalásokban is. Erősségünk a tagjaink által hozzá adott értékekben rejlik, ezért különösen nagy öröm, hogy a NÚSZ Zrt. is csatlakozik hozzánk” – mondta Dávid Ilona, a Stratosz elnöke, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Stratosz 1994-ben jött létre a stratégiai jelentőségű és közszolgáltató vállalatok országos gazdasági érdekképviseleteként. Tagvállalatai a gazdaság olyan szektorait képviselik, mint a távközlés, közúti, vasúti és légi közlekedés, energia- és vízgazdálkodás. Jelenleg 21 tagszervezete van, köztük például a MÁV, a GYSEV, a HungaroControl, a Magyar Villamos Művek, vagy a Volánbusz Zrt., és most már a NÚSZ Zrt. is.