Dübörög a Stadler Szolnokon
Több mint 3 milliárd forintos beruházással megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázüzeme.
Több mint 3 milliárd forintos beruházással megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázüzeme.
Az idén már kilencszáz, Kínából Európába tartó tehervonat szerelvény haladt át Mongólia területén a mongol államvasutak közleménye szerint.
A következő 21 darab KISS emeletes motorvonat gyártásáról írt alá szerződést Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója és Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója Budapesten.
Az év első felében magasabb forgalom és rekordösszegre emelkedett megrendelés-állomány mellett jelentősen növelte nyereségét a svájci Stadler Rail AG – tájékoztatott közleményben a vasúti gépgyártó vállalat.
Eredményesen zárult a 21 Kiss motorvonat beszerzéséről szóló írásbeli konzultációs folyamat, a szerződés aláírása és a forrás biztosítása után kezdheti meg a gyártást a nyertes vállalkozó, a Stadler Bussnang AG.
Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Kigördült a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából.
A MÁV-Start megrendelésére készülő nagykapacitású emeletes motorvonatokba több olyan innovatív megoldást is beépítenek, amely javítja a vasúti szolgáltatás színvonalát – mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója a Stadler vasúti járműgyártó Minszk közelében lévő fanipoli gyárában, ahol bemutatták magyar újságíróknak a magyar vasúttársaság megrendelésére készülő KISS típusú járművek gyártását.
Megkezdték Japánban a sinkanzen szuperexpressz legújabb prototípusának tesztelését, a szerelvény csütörtökön elérte az óránkénti 320 kilométeres sebességet, a mostani sinkanzenek maximális sebességét, ám az új modellt úgy tervezték, hogy 360 kilométer/órás sebességgel repítse majd az utasokat.
Tízzel nőtt, így összesen húsz Flirt motorvonatból áll a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája, miután lezárult a társaság harmadik beszerzési projektje. A vonatok a GYSEV teljes, villamosított vonalhálózatán szállítják az utasokat.
Két évre szóló szerződést kötött a MÁV-Start, a MÁV Vagon és az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak), hogy a Bombardier Talent motorvonatok főjavítása, konstrukciós hibáinak megszüntetése, valamint gazdaságos és hatékony fenntartása mielőbb rendeződjön.
Aláírták az idei, 5 százalékos bérfejlesztésről szóló megállapodást a MÁV Zrt. és a képviselettel rendelkező szakszervezetek a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) ülésén; a béremelés mértékét a 2017-2019-es időszakra kötött korábbi bérmegállapodás határozta meg.
A svájci SIX Swiss Exchange tőzsdére viszi részvényét a Stadler Rail AG svájci vasúti gördülőállomány- és berendezésgyártó vállalat – jelentették be.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. közgyűlése Körös Norbertet a vállalat vezetőjévé (CEO) és az igazgatóság tagjává választotta.
Ideiglenesen szünetel a MÁV saját fejlesztésű IC+ kocsijainak utasforgalmi próbaüzeme, miután a vasúti hatóság az egyik IC+ kocsi futópróbáján az ajtóműködésben műszaki rendellenességet tapasztalt – közölte a MÁV Zrt.
Elutasította a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülését az Európai Bizottság, mondván, hogy az ellentétes lenne az uniós belső piaci versenyszabályokkal.
A Siemens nem ragaszkodik feltétlenül ahhoz, hogy egyesítse vasúti üzletágát a francia versenytárs Alstommal – jelezte a német ipari óriáscég igazgatótanácsának elnöke.
Copyright © 2024