Próbaüzemben a Flirtek
Megkezdődött a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonalon az első, újgenerációs GYSEV Flirt motorvonatok október 5-ig tartó utasforgalmi próbaüzeme – közölte az MTI-vel a vasúttársaság szóvivője.
Megkezdődött a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonalon az első, újgenerációs GYSEV Flirt motorvonatok október 5-ig tartó utasforgalmi próbaüzeme – közölte az MTI-vel a vasúttársaság szóvivője.
Az egyiptomi állami vasutak Magyarországról akarnak beszerezni 1300 vasúti kocsit, a tárgyalások még zajlanak, de vélhetően egy-két hónapon belül sikerül aláírni a megállapodást, amelynek értelmében a szerelvényeket egy magyar és egy orosz cég gyártja majd le konzorciumi formában, a finanszírozásról pedig az Eximbank gondoskodik – mondta a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság üléséről a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.
A MÁV-Start Zrt. 28 hónapra szóló, 19,5 milliárd forint értékű szerződést kötött a Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel vasúti személyszállító járművek korszerűsítésére és javítására, valamint fővizsgák elvégzésére – közölte a MÁV.
A Siemens Zrt. és a Knorr-Bremse GmbH konzorciuma nyerte azt a közbeszerzési eljárást, amelyet a MÁV-Start írt ki IC+ személykocsik összeszereléséhez szükséges forgóváz és fékrendszer alkatrészcsomagok szállítására.
Április eleje óta villamos motorvonatok, elektromos Flirt-szerelvények közlekednek a Budapest-Esztergom vonal teljes szakaszán a pályafelújításnak és a villamosításnak köszönhetően a dízel motorvonatok helyett.
Megkapta az építési engedélyt a svájci központú Stadler vasúti járműcsoport a legújabb szolnoki beruházáshoz, amellyel forgóváz-üzemének gyártókapacitását duplázza meg – mondta Dunai Zoltán, a Stadler Magyarország Kft. felügyelőbizottságának elnöke.
Tízmilliárd forintos európai uniós támogatással 2020-ig a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. kiépíti az Egységes európai vonatbefolyásoló rendszert (ETCS L2) a Szombathely-Szentgotthárd közötti vonalon, amellyel jelentősen javul a közlekedés biztonsága – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.
Az első, Siemens által készített helyiérdekű vasúti jármű megkezdte a kereskedelmi körülmények közötti üzemet az amerikai San Franciscóban.
A tél végétől valamennyi szegedi közösségi közlekedési járművön jegyet válthatnak majd egyérintéses bankkártyával az utasok – tájékoztatta a SZKT Kft. az MTI-t.
Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia képviselői aláírták a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó irányító testületének alapító megállapodását kedden Brüsszelben.
Bemutatták a GYSEV Zrt. új Flirt motorvonat-flottájának első járművét Szombathelyen.
Mivel hamarosan néhány vasútvonal alkalmas lesz a jelenleginél nagyobb sebességű közlekedésre, új InterCity kocsikat szerez be a vasúttársaság, amelyek 2019-ben jelenhetnek meg a belföldi közlekedésben – írta a Magyar Hírlap.
Megkezdte a próbaüzemelést a kínai Csucsou városában az Autonomous Rail Rapid Transit (ART) elnevezésű, vezető nélküli tömegközlekedési eszköz, amely a fejlesztő leírása szerint a vonat, a villamos és a busz keresztezése.
A magyar gazdaság húzóágazata a járműipar, ezt is bizonyítja, hogy a Knorr-Bremse Budapesten építette fel a világ legnagyobb vasúti fékgyárát, a járműipar teljes kibocsátása 2016-ban 25,4 milliárd euró volt – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért államtitkára Budapesten, azon a rendezvényen, amelyen átadták a Knorr-Bremse Magyarország új gyártócsarnokát és új tanműhelyét.
Vasútgépészeti üzletágaik egyesítéséről állapodott meg a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA azzal a céllal, hogy fel tudják venni a versenyt a világpiacon a kínai állami CRRC Corp Ltd. vállalattal.
Egy súlyos vasúti katasztrófát követő hosszú, hatéves kényszerszünet után az eddigi 300 helyett újra 350 kilométeres óránkénti sebességgel száguldanak a szupervonatok Kína két legnagyobb városa, Peking és Sanghaj között.
A MÁV 11 nagykapacitású motorvonat vásárlásáról írt alá szerződést a Stadlerrel a két cég közötti nyolcéves, 40 darab motorvonatra szóló keretmegállapodás alapján – közölte a vasúttársaság.
Copyright © 2026