A magyar ipar egy szinten van a némettel és a dánnal
Magyarország iparának mintegy 70 százaléka a high-tech szektorba tartozik, ez az arány szinte azonos Németország és Dánia szintjével – közölte Zalaegerszegen Palkovics László.
Magyarország iparának mintegy 70 százaléka a high-tech szektorba tartozik, ez az arány szinte azonos Németország és Dánia szintjével – közölte Zalaegerszegen Palkovics László.
Az Airbus 2021-ben 611 kereskedelmi repülőgépet szállított le 88 ügyfél számára – közölte a társaság.
A Volkswagen konszern VW márkájának eladásai az alkatrész-ellátási nehézségek miatt csökkentek tavaly az előző, a koronavírus-válsággal egyébként is gyengített évhez képest.
Az Év Zöldautója 2022 díjat több kategóriában osztják ki idén, hibrid- és villanyautókat is díjaz az öttagú szakmai zsűri.
A Mol 610 millió dollár értékű szerződést írt alá 417 lengyelországi töltőállomás vásárlásáról a Grupa Lotos SA-val és a PKN Orlennel, aminek eredményeként a magyar cég a harmadik helyre léphet elő a lengyel üzemanyag-kiskereskedelmi piacon – jelentette be az olajipari társaság.
Kínában tavaly először nőttek az autóeladások 2017 óta, elsősorban az elektromos autók iránti jelentős keresletnövekedés hatására.
Nőtt az Audi Hungaria Zrt. termelési eredménye 2021-ben, a győri üzemben 1 620 767 motort és 171 015 autót készítettek – közölte a vállalat.
2021 végén befejezték Németországban a négyajtós Volkswagen Passat gyártását, de a kombi és a Passatra épülő, négyajtós, illetve sportkombi karosszéria formában gyártott Arteon továbbra is marad a kínálatban.
A Mercedes-Benz tavaly a félvezető alkatrészek hiánya miatt öt százalékkal kevesebb autót értékesített, mint egy évvel korábban és ezzel évek óta az első alkalommal a BMW mögé esett vissza az eladási rangsorban.
Az Audi középkategóriás villanyautója észszerű választ ad a karbonsemleges autózás és a prémium, minőségi egyéni közlekedés összeegyeztetésének kérdésére. Az erősebb és összkerékhajtású Sportback változat azonban inkább az utóbbi jellemzőben erős.
Jelentősen, 82 százalékkal több autót szállított le a kereskedőknek tavaly az Aston Martin luxusautó gyártó, adózott eredménye ugyanakkor esett.
A Magyar Év Autója 2022 díjat több kategóriában osztják ki idén, többek között üzleti autókat is díjaz az öttagú szakmai zsűri. A jelöltek: Lexus ES, Lexus LS, Peugeot 308 SW, Skoda Octavia e-TEC, Volkswagen Arteon R.
Oroszország 524,05 millió tonna kőolajat és gázkondenzátumot termelt tavaly, 2,2 százalékkal többet 2020-hoz képest, a napi átlagos termelés 10,52 millió hordó volt.
A Samsung Electronics tavalyi utolsó negyedévi működési profitja 52 százalékkal nőtt éves összevetésben, részben mert megugrott a kereslet a memória-áramkörök iránt.
Lengyelországban jelentősen csökkent az új autók és kisteherautók eladása decemberben éves szinten, részben a félvezetők globális hiánya miatt, aminek a következtében visszaesett a gyártás is.
Tavaly csaknem 122 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 4,8 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján.
Novemberben csökkent a német ipari termelés havi szinten a várt növekedés helyett.
Copyright © 2025