Nem megy a Mercedesnek

október 5, 2024 0

Két hónapon belül már második alkalommal csökkentette éves eredmény-előrejelzését a Mercedes-Benz autóipari konszern, elsősorban a nyereséges csúcsmodellek iránti gyengébb kínai kereslet miatt.

Veszik a kínai kocsikat, mint a cukrot

október 4, 2024 0

Jelentősen felfutott a kínai autók értékesítése – az első nyolc hónapban 2160 kínai autó talált gazdára. A márkák között vezet az MG (1249 eladott autó), az újonnan érkező BYD a második 837 értékesített kocsival, harmadik a haszonjárműveket forgalmazó Cenntro 40 autóval. Hamarosan bővül a statisztika az Omoda, a Jaecoo, a DFSK és a Seres kínai márkák újonnan forgalomba helyezett modelljeivel.

Júliusban a bruttó átlagkereset 636 ezer 700 forint volt

október 2, 2024 0

2024 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 ezer 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 ezer 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,9, a nettó átlagkereset 13,7, a reálkereset pedig 9,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 4,1 százalékos növekedése mellett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

BMW X3 bemutató: sportosabb, technikásabb és izgalmasabb

szeptember 30, 2024 0

Minden korábbinál sportosabb kiállásával, meghatározóbb stílusjegyeivel és átfogóbb sokoldalúságával csábít az új, Magyar Év Autója 2025 díjra jelölt BMW X3, igaz az ára borsos. Legerősebb változatát teszteltük.

Elkészült az első Cupra Terramar Győrben

szeptember 29, 2024 0

Szeptember 20-án hivatalosan is elindult a Barcelonában tervezett és Győrben gyártott Cupra Terramar sorozatgyártása az Audi Hungariánál. A győri vállalat 2022-ben jelentette be, hogy járműgyártási portfóliója egy további konszernmárka termékével bővül. A jövőben 3500 munkatárs dolgozik Győrben az Audi Q3 és Q3 Sportback modellek mellett a Cupra Terramaron.

BMW 1-es bemutató: három hengerrel se rossz, csemege az M135

szeptember 28, 2024 0

A BMW 1-es sorozat új fejezetet nyit a bajor prémiumgyártó húszéves, kompakt szegmensben írt sikertörténetében. Idén világszerte közel félmillió egyes BMW kelt el, 2004 óta már több, mint 3 millió. Kipróbáltuk a negyedik generációt.

Még mindig a Suzuki a magyar autó

szeptember 27, 2024 0

2024 első nyolc hónapjában 79 ezer 976 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 8,24 százalékkal többet (6085 autó), mint 2023-ban. A forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 12 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok. A prímet az esztergomi Suzukik viszik, hozzájuk képest elhanyagolható a többi autógyártó hazai jelenléte.

Top 125 – Íme, a magyarok kedvenc autói

szeptember 26, 2024 0

A Datahouse adatai szerint 2024 első nyolc hónapjában 96 ezer 602 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,4 százalékkal többet (9062 jármű), mint 2023-ban. A márkák között első a Toyota (12 ezer 342 jármű), második a Suzuki (10 ezer 862 jármű), harmadik a Ford jelentősen lemaradva (8413 autó), negyedik a Volkswagen (7420 jármű), ötödik a Skoda (6691 jármű). A modellek versenyében az Év Magyar Autója 2025 díjra jelölt esztergomi Suzuki Vitara vezet, második a szintén hazai Suzuki S-Cross, harmadik az örök toplistás, Magyar Év Autója 2025 díjra jelölt Skoda Octavia.

Bekukkantottunk a világ legnagyobb BMW motorgyárába

szeptember 25, 2024 0

A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát az osztrák motorgyár mostantól nem földgáz elégetéséből nyeri ki, hanem egy közeli biomassza-erőműből érkező hőre támaszkodik. Az energiaváltást, amellyel a BMW hatékonyan csökkenti tovább ökológiai lábnyomát, szimbolikusan Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja és Arnold Schwarzenegger közösen végezte el. Mi pedig meglestük, hogyan készülnek a V8-asok…

Szellemgyárban készülnek majd a Toyoták alkatrészei

szeptember 24, 2024 0

A Toyota-csoport új generációs típusaiba szánt, nagy teljesítményű központi számítógépeket a világ második legnagyobb autóipari beszállítója, a Denso fogja készíteni, méghozzá egy olyan, forradalmian újszerű üzemben, ahol egyáltalán nem dolgoznak majd emberek.

Mazda 2 hybrid teszt: a kicsi számít

szeptember 23, 2024 0

A Toyota Yaris ikertestvérét csakis egyféle, hibrid hajtáslánccal kínálja a Mazda. Örüljünk neki, hogy van, igen jó kisautó. Az ára borsos, de aki olcsóbban akar kis Mazdát, még viheti a korábbi modellt is, többféle szívómotorral.

Rengeteg luxusautót vettünk augusztusban

szeptember 20, 2024 0

Jól megy sokaknak Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok augusztusban.

Futurisztikus környezetben készülnek Chery modelljei

szeptember 19, 2024 0

A Chery az egyik legnagyobb kínai autóexportőr. Az azonban kevésbé közismert, hogy a vállalat központi fejlesztő- és gyártóüzeme is rekordokkal büszkélkedhet. A létesítmény méretei is impozánsak, ám igazán vezérlő és fejlesztő rendszereivel emelkedik ki a világon.

1 2 3 4 545