Életre kelt a Mitsubishi
Hároméves programot léptet életbe a Mitsubishi Motors autógyár eladásainak 40 százalékos és értékesítési árbevételének 30 százalékos növelésére.
Hároméves programot léptet életbe a Mitsubishi Motors autógyár eladásainak 40 százalékos és értékesítési árbevételének 30 százalékos növelésére.
Az ABB és a Northvolt széles körű szállítási és technológiai együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodás alapján az ABB termékeket és szolgáltatásokat szállít a Northvolt korszerű, lítiumion-akkumulátorgyára számára, illetve a két fél szorosan együttműködik az akkumulátorok fejlesztésében és K+F területen is. Az ABB Technology Ventures (ATV) tőkebefektetéssel támogatja a projekt kezdeti szakaszát.
Bevásárolta magát a kanadai Bombardier regionális repülőgépeket előállító CSeries programjába az Airbus, az európai gyártó végzi majd a kereskedelmi tevékenységek nagy részét.
A Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. mintegy kétmilliárd forintos kapacitásbővítő és technológia-fejlesztő beruházást valósított meg, amelyhez több mint 480 millió forint állami támogatást kapott a nagyvállalati beruházási támogatás keretében.
A saját termelésében is használt egyedi célgépek gyártásával bővítené tevékenységét a főként kötőelemeket gyártó, csepregi székhelyű Uniriv Kft. – mondta a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
A Skoda Auto vezetése Prágában biztosította Bohuslav Sobotka cseh kormányfőt, hogy a német Volkswagen konszernhez tartozó, legnagyobb cseh autógyár mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze a csehországi munkahelyeit. Ezt Sobotka személyesen közölte újságírókkal azután, hogy tárgyalt a Skoda menedzsmentjével.
A szlovén kormány felhatalmazta a gazdasági minisztériumot, hogy aláírja a szerződést a kanadai-osztrák Magna Steyr autóipari beszállító vállalat fényezőüzemének felépítéséről a Maribortól délre fekvő Hoce-Slovnica községben.
A Shell olajipari vállalat elektromosautó-töltőállomást üzemeltető céget vásárolt. A vételi árat nem hozták nyilvánosságra.
A szlovén kormány elfogadta az alternatív üzemanyagokról szóló stratégiáját, amely szerint 2030 után nem lehetne benzines és dízeles autókat regisztrálni az országban.
Kínában gyorsult a járműértékesítés bővülése, szeptemberben az előző évinél 5,7 százalékkal több, 2,71 millió járművet, gépkocsit, teherautót és autóbuszt értékesítettek a kínai autóipari vállalatok a szakmai képviseleti szervezet, a CAAM adatai szerint.
Négytagúra bővült a Hyundai szabadidő-autóinak családja, a Grand Santa Fe, a Santa Fe és a Tucson után megérkezett a Kona. Az autó már rendelhető, ára versenyképes, motorjai élvezetes vezetést ígérnek, gazdagon felszerelhető, vezetősegédek garmadát hordozza és terepen sem kell szégyenkeznie. Legnagyobb erőssége ugyanakkor merész dizájnja.
Lezárult a Hankook Oktatási Pályázati Programja (HOPP), melynek keretein belül négy középfokú oktatási intézményt, és ezzel több mint 2500 középiskolai tanulót támogatott a gumiabroncsgyártó vállalat, mintegy 8 millió forint értékben.
A német Wirtschaftswoche gazdasági lap értesülése szerint a vezető német iparvállalatok nem szeretnék függővé tenni magukat egyetlen mobil távközlési cégtől sem az ipari automatizálási feladatokra is alkalmas ötödik generációs (5G) mobil adatátviteli szolgáltatásokban, ezért saját, cégen belüli 5G hálózatok telepítésének engedélyezését kérték az illetékes felügyeleti hatóságtól.
Ezerháromszáz pilóta felvételét jelentette be a Lufthansa, miután megkötötte a kollektív szerződést a korábban több sztrájkot hirdető Vereinigung Cockpit pilóta-szakszervezettel.
A Ford megkezdte az új EcoSport kisméretű SUV gyártását a krajovai összeszerelő üzemében.
Saját elektromos autó modellel igyekszik betörni a világpiacra Törökország.
Ismét sikeresen állított pályára egy távközlési műholdat a SpaceX Falcon nevű rakétája.
Copyright © 2025