Még mindig bőséges nyereséget termel a Volvo a kínaiaknak
Nőtt a Volvo autógyártó bevétele az idei második negyedévben, miközben a működési nyeresége feleződött.
Nőtt a Volvo autógyártó bevétele az idei második negyedévben, miközben a működési nyeresége feleződött.
Az energiafelhasználás a szentgotthárdi motorgyár vállalatirányításának egyik legfontosabb prioritása – adja hírül a Stellantis közleménye. Mint ahogy az otthoni energiafogyasztás mérséklése is fontos elemévé vált a mindennapjainknak, úgy az energia felhasználása és ennek csökkentése egy vállalat életében is fokozott figyelmet érdemel.
Csehországban az első fél évben 738 ezer 454 személygépkocsit gyártottak, 21,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a cseh autóipari szövetség.
A 70-es és 71-es oldalszámú közepes, szállító (troop transport helicopter) konfigurációjú gépeket két vízsugárral köszöntötték az MH Kiss József 86. Helikopterdandár területén.
Döbbenet ahogyan a i7-es kinéz, döbbenet, ahogy megy és döbbenet, milyen kényelmes jövőautó. A jelenben még túl sok, de egyszer, sok-sok év múlva, egy távoli galaxisban ez lesz az autó. Most még csak egy repülő perzsaszőnyeg milliárdosoknak.
A Hankook Tire Magyarország Kft. idén tizenkettedik alkalommal hirdeti meg abroncsadományozási akcióját. A program keretében a vállalat olyan közhasznú alapítványoknak, egyesületeknek és nonprofit szervezeteknek szeretne segíteni, amelyek egy adott közösség számára nélkülözhetetlen munkát végeznek.
A Ford Magyarország két izgalmas, többcélú járművet jelölt a Magyar Év Autója 2024 díjra. A sivatagi versenyzésre és teherhordásra is alkalmas Ranger Raptor a kishaszonjárművek kategóriában indul, a vadonatúj Bronco pedig a szabadidő-autók között próbál szerencsét.
Kínában csökkent az újautó-eladás júniusban éves szinten, mert a lassú gazdasági növekedés miatt a fogyasztók visszafogottabban vásárolnak nagyértékű termékeket.
Az AutoWallis csoport 25 634 gépjárművet adott el az első félévben, így 66,7 százalékkal növelte az értékesítést az előző év azonos időszakához képest.
Nőttek a Volkswagen konszern járműeladásai júniusban és az év első felében is az egy évvel korábbihoz képest a konszern honlapján publikált kimutatás alapján.
Németország 60 CH-47 Chinook nehéz szállítóhelikoptert vásárol az amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalattól legfeljebb 8 milliárd euró (3000 milliárd forint) értékben – közölte a német parlamenti költségvetési bizottság két tagja a Reuters hírügynökséggel. Elmondásuk szerint a bizottság meghozta a döntést.
Hogy milyen kocsi a Suzuki Across? Azon kívül, hogy egy remek Toyota? Összefoglalom: kényelmes, erős, takarékos, kiegyensúlyozott és drága.
A kormány elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) csiphordozó kerámialapka K+F+I projekt indítására irányuló javaslatát, így Magyarország is megkezdi belépését a félvezetőgyártás piacára. A kapacitások kiépítésének kialakítását a kormány 1 milliárd forinttal támogatja – tájékoztatott a tárca.
A 30 éves Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkövet ért el: július 20-án legördült a kétmilliomodik autó a vállalat gyártósoráról. A jubileumi autó egy karátbézs színű – Év Magyar Autója 2024 díjra jelölt – Audi RS Q3 Sportback, amely hamarosan útnak indul Németországba első tulajdonosához. A 400 lóerős autó 2,5-literes TFSI motorja, mely sorozatban kilencszer nyerte el a neves „Az Év Nemzetközi Motorja” díjat, szintén az Audi Hungariánál készült.
Növekvő járműeladásról jelentett a Daimler Truck német haszongépjármű-gyártó.
A magyar gazdaság szerkezetében a high-tech magas arányt képvisel – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Bosch Rexroth innovációs élményközpont (Cu.Be) átadásán.
Ismét megújult – nem kell megijedni, csak a sminkje változott – , de nem felejtette el a gyökereit a Kárpátok géniusza, a sok tekintetben verhetetlen Dacia Duster. Dízelmotorral, kézi váltóval, zuzmós szürke (ami zöld) fényezéssel, fronthajtással és gazdag felszereltséggel tettük próbára a románok büszkeségét. A Kárpátokat is megkóstoltuk, egészen a Gyimesekig robogtunk vele.
Copyright © 2025