Megújult a Volkswagen Tiguan

Tiguan
A Volkswagen bemutatta a teljesen új fejlesztésű Tiguan modellt és ezzel a bestseller harmadik generációját. A Tiguan jelenleg világszerte a Volkswagen egyik legsikeresebb modellje: 2007-es debütálása óta több mint 7,6 millió vásárló döntött a kompakt SUV mellett. Az új nemzedék már 2024 első negyedévében a kereskedésekbe kerül.

Az MQB evo padlólemezzel megvalósított új műszaki fejlesztések szinte minden téren jobbítják a Tiguan modelleket. A mintegy 100 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságú új hibrid hajtásláncok minden eddiginél hatékonyabbá teszik ezeket az SUV-modelleket. Emellett mostantól a váltakozó áramú töltés is gyorsabb minden eHybrid kivitelben, az egyenáramú gyorstöltés pedig először jelenik meg szériafelszereltségként. Az új MIB4 (negyedik generációs moduláris infotainment-koncepció) alapján kialakított, letisztult digitális műszerfal maximális mennyiségű információt kínál, valamint digitális szolgáltatásokat és alkalmazásokat hoz a fedélzetre. A kezelhetőséget következetesen magától értetődőnek tervezték. Emellett az olyan új rendszerek, mint az első ülések pneumatikus masszázsfunkciója vagy a Tiguan modellben először alkalmazott  HD-mátrixfényszórók a Touareg luxuskategóriás modellből származnak.

A kínálatban szerepelnek majd turbófeltöltéses dízelmotorok (TDI), turbófeltöltéses benzinmotorok (TSI), enyhe hibrid turbófeltöltéses benzinmotorok (eTSI) és hálózatról tölthető hibridek (eHybrid), amelyek a jövőben kizárólag kettős tengelykapcsolós automatizált sebességváltóval (DSG) együtt választhatók. A Volkswagen ID. típuscsalád járműveihez és az új Passat modellhez hasonlóan a jövőben a menetfokozat a kormánykeréktől jobbra a kormányoszlopon elhelyezett karral választható ki.

Az MQB evo a futóművek új generációjának alapjaként is szolgál. Számos új megoldása mellett a Volkswagen újratervezte az adaptív csillapításszabályozást a kétszelepes lengéscsillapítókkal felszerelt opcionális, fejlett adaptív futóműszabályozási rendszerrel. Az új nemzedék emellett szériafelszereltségként rendelkezik menetdinamikai szabályzórendszerrel – egy olyan MQB-rendszerrel, amely az aktuális Golf GTI modellben debütált. A rendszer az elektronikus differenciálzárak (XDS) és az adaptív lengéscsillapítók keresztirányú dinamikáért felelős összetevőinek funkcióit is vezérli. A kerekenkénti fékbeavatkozások és a lengéscsillapítók feszességének szelektív változtatása fokozott kényelmet és jobb viselkedést eredményez dinamikus kanyarmenetben. A jármű kezelhetősége így stabilabb, agilisabb és pontosabb.

Az új Tiguan hossza mintegy három centiméterrel nő. A magasság, a szélesség és a tengelytáv szinte megegyezik az előddel. Az új generáció csomagterének befogatóképessége mutatja, hogy milyen jó a helykihasználása: bár az új SUV csak kicsivel hosszabb, a csomagtér térfogata 37 literrel, 652 literre nőtt (a hátsó üléstámlák magasságáig rakodva).