Az innovációnak kiemelt szerepe van a védelmi képesség növelésében

június 26, 2023 0

Kiemelt szerepe van az innovációnak a védelmi képesség növelésében, a hadsereg modernizációjában – mondta Porkoláb Imre dandártábornok, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) vezérigazgatója, a kutatóintézet által szervezett képességbemutatón, Budapesten.

A Lynxeknek köszönhetően erősödik a magyar honvédség

október 23, 2022 1

A lánctalpas, páncélozott, 30 milliméteres gépágyúval felszerelt gyalogsági harcjárművek, a Lynxeknek köszönhetően a magyar honvédség és a magyar védelmi ipar is erősödik – mondta Vauver Viktor, a Magyar Honvédség alezredese.

Ilyen török fenevadakkal védik a hazát

február 19, 2021 6

A honvédelmi miniszter átvette február közepén a török gyártó vezérigazgatójától az első tíz Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott járművet az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában. Benkő Tibor elmondta, hogy hamarosan további negyven jármű érkezik Tatára.

Teljes a harci légi flotta

január 6, 2021 1

Megérkezett négy új Zlin repülő, ezzel teljessé vált a magyar honvédség Zlin kiképző-, futár- és felderítőrepülőgép-flottája, és megérkezett az ugyancsak a haderőfejlesztési program részeként vásárolt Airbus H-145 helikopterek többsége is – jelentette be a Magyar Honvédség légierőszemlélője a szolnoki helikopterbázison.

Brazil repülőgépeket vesz a honvédség

december 5, 2020 0

Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol egy brazil vállalattól a Magyar Honvédség – tájékoztatott Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

Durva harckocsikat kap a honvédség

szeptember 29, 2020 0

Lynx gyalogsági harcjárműveket kap a Magyar Honvédség, ezzel Magyarország a NATO-kötelezettségeinek tesz eleget – közölte a beszerzés előkészítését koordináló védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága.

Német harckocsik váltják le a szovjet T-72-eseket

augusztus 15, 2020 2

Átvette az első négy Leopard 2A4HU típusú harckocsit a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) harcjárműgyártótól Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában. A harckocsikat Frank Haun, a KMW vezérigazgatója adta át.

A honvédség miatt rontott a Rába

május 17, 2020 0

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 19,5 százalékkal 11,8 milliárd forintra csökkent az első három hónapban, és 112,9 százalékos csökkenés eredményeként 119,6 millió forint veszteséget termelt a cég a tavalyi év első negyedéhez képest – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett gyorsjelentésből.

Megkezdődött a magyar Leopard harckocsik összeszerelése

március 11, 2020 1

A napokban Münchenben megkezdődött azoknak a Leopard 2A4 típusú harckocsiknak az összeszerelése, amelyekkel a Magyar Honvédség idén megkezdi páncélos fegyvernemének fejlesztését – közölte a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkársága.

Íme, az új magyar katonai helikopterek

december 19, 2019 2

Átadták a magyar légierő új helikopterflottájának első négy gépét Szolnokon. A kormány célja az erős, professzionális honvédség megteremtése, amely bármikor képes megfelelni a kor követelményeinek, […]

Négy új helikoptert kap a honvédség

szeptember 12, 2019 1

Négy új Airbus Helicopters H145M típusú helikopter érkezik a Magyar Honvédség flottájába ebben az évben, a magyar pilóták és műszaki szakemberek kiképzése már megkezdődött a gyártó németországi üzemében – hangzott el Donawörth-ben egy magyar újságíróknak tartott bejáráson.

16 helikoptert vett a kormány

december 17, 2018 2

Tizenhat Airbus helikoptert vásárolt a Magyar Honvédség. A beszerzésről szóló szerződést Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban (HM) írták alá. Az Airbus kommunikációs ügynöksége által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint ezek a helikopterek bevethetők lesznek minden katonai helyzetben, könnyű súlyú, taktikai szállítóeszközeiként, harcászati felderítési feladatokra, valamint kutató-mentő vagy támadó szárazföldi műveletekben.

1 2