A covid és a Nissan sújtja a Renault-t

augusztus 21, 2020 0

Rekordnagyságú, 7,29 milliárd euró veszteséget termelt a Renault francia autógyártó konszern az első fél évben, ami részben a koronavírus-járvány, részben pedig a japán szövetséges Nissan számlájára írható.

Év Magyar Autója: 46 autót jelöltek a 2021-es díjakra

augusztus 3, 2020 0

Július 31-ig jelölhettek autókat az importőrök és az autógyártók az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója díjakra. 22 márka 48 jelölést adott le, két modellt két díjra is neveztek. Most először mindhárom hazai autógyártó nevezett autót az Év Magyar Autója 2021 díjra. A Magyar Év Autója 2021 díjra 29 modellt neveztek, az Év Zöldautója 2021 díjra pedig 16 modellt. A szervezők a fenti díjakon kívül jövő márciusban kiosztják a közönségdíjat, az Év Beszállítója 2021 díjakat és az Év Autós PR-szakembere elismerést. Összesen tizenhárom autó kapja meg a rangos díjat 2021-ben.

Top 10 június: francia autót vesznek a franciák

július 22, 2020 0

Júniusban kezdett magára találni a francia autópiac. Míg a tavaly júniusi autópiac 8,9 százalékos esésben volt, addig az idei, a koronavírus utáni júniusban a tavalyihoz képest még nőttek is 1,24 százalékkal az autóeladások.

Nem bővít Romániában a Renault

június 2, 2020 0

Munkahelyeinek 10 százalékát felszámolja a Renault francia autógyár a következő három évre tervezett mintegy 2 milliárd eurós (700 milliárd forintos) megtakarítási programja keretében, ez körülbelül 15 ezer állást jelent – közölte a gyártó.

Megmenthető a nemzeti autóipar, csak akarni kell

május 30, 2020 0

Több mint 8 milliárd eurós történelmi segélycsomagot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság által sújtott autóipar modernizálására, hogy Franciaország az elektromos járművek egyik legfőbb gyártójává váljon.

5 milliárd euró államilag garantált kölcsönt kap a Renault

május 6, 2020 0

Az Air France francia légitársaság 7 milliárd eurós hitelhez jut a francia kormánytól és bankoktól a koronavírus-járvány okozta nehézségeinek leküzdésére, de az államosítása nem szerepel a napirendben – közölte a TF1 kereskedelmi televízió híradójában Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.

Hiába húzza a Dacia, gyengélkedik a Renault

február 20, 2020 0

Az előző évinél alacsonyabb bevétel mellett a Nissan eredményének romlása és a kínai eladások csökkenése miatt nyereségromlással zárta a tavalyi évet a Renault-csoport, holott Európában növelte eladásait, a Dacia márka pedig értékesítési rekordot döntött.

Meglógott a Renault-Nissan volt főnöke

december 31, 2019 0

Libanonban tartózkodik Carlos Ghosn, a Nissan, Renault és Mitsubishi sikkasztással vádolt volt elnök-vezérigazgatója, aki Japánban várta házi őrizetben a perét – ezt maga Ghosn erősítette meg Bejrútban.

Renault Master teszt: mindent visz

december 24, 2019 0

Idén megújult, búcsúzóul mégis a régit teszteljük. Ha munka van, nem számít a külső. Az immár kilencedik évét taposó, többször frissített modellt, a majdnem leghosszabb, 6,2 méteres és 13 köbméteres L3H2 változatában teszteltük 145 lóerős, 2,3 literes, ikerturbós dízelmotorral.

Menesztették a Renault vezetőjét

október 30, 2019 0

A Renault igazgatótanácsa menesztette Thierry Bolloré vezérigazgatót, és helyére ideiglenesen Clotilde Delbos pénzügyi igazgatót delegálta.

Renault Zoe bemutató: no para!

október 3, 2019 0

Az európai autópiac egyik legkelendőbb és legfontosabb villanyautója teljesen megújult. Bár formavilága hasonlít elődjére, szinte minden alkatrészét kicserélték. Motorja 100 kilowattos, akkumulátorának kapacitása 52 kilowattóra, hatótávja pedig közel 400 kilométer. A modellt a Renault Magyarország az Év Zöldautója 2020 díjra jelölte.

1 2 3 4 5 6 9