2500 dolgozóját bocsáthatja el a Rolls-Royce

november 3, 2023 0

Rolls-Royce repülőgép-motorgyártó olyan átalakítási, működési optimalizálási terveket jelentett be, amelyek akár 2500 ember elbocsátásával járhat együtt a 42 ezer embert foglalkoztató cégnél.

Újabb húsz mérnöki állást teremt a Rolls-Royce Budapesten

július 4, 2023 0

Izgalmas, jövőbe mutató eszközök fejlesztését hozza a brit Rolls-Royce Magyarországra, így olyan munkából vehetik ki a részüket magyar mérnökök, amelyek ma még a tudományos fantasztikum világába tartoznak – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Sosem adott el még ennyi autót itthon a BMW csoport

január 26, 2023 0

2022-ben a BMW Group Magyarország is magasabb fokozatba kapcsolt az elektromobilitás területén: a vállalatcsoport ügyfelei 2021-hez képest 44 százalékkal több plug-in hibrid és 62 százalékkal több teljesen elektromos modellt regisztráltak. 4785 BMW-t, 482 Minit helyeztek forgalomba tavaly, ami mindkét márka esetében rekordot és 2021-hez képest 18, illetve 5 százalékos növekedést jelent az értékesítési volumenben.

Kapkodják a 200 millió forintos luxusautókat

január 23, 2023 0

A kínai piac lassulása és az oroszországi szállítások leállása ellenére tavaly rekordszámú járművet értékesített a Rolls-Royce luxusautógyártó. Az értékesített járművek átlagára 534 ezer dollár (197,3 millió forint) volt.

Fityiszt mutattak az oroszoknak a norvégok

március 25, 2021 0

Norvégia nem fogja engedélyezni, hogy a brit Rolls-Royce hajtóműgyártó vállalat eladja a tulajdonában lévő, norvég Bergen Engines hajómotort gyártó vállalatot az orosz TMH Group cégnek – tájékoztatta Monica Maeland igazságügyi miniszter az oslói parlamentet.

Súlyos veszteséggel zárta az első fél évet a Rolls-Royce

augusztus 14, 2019 0

A Boeing 787 Dreamliner Trent 1000 típusú hajtóművével kapcsolatos problémák továbbra is erősen megterhelik a Rolls-Royce mérlegét, és a probléma végleges megoldása még évekig eltarthat – mondta Warren East, a konszern vezérigazgatója.

Veszik a BMW-t és a Rollst, mint a cukrot

április 18, 2019 0

Fennállása eddigi legeredményesebb egyhavi értékesítési mutatójával a vállalatcsoport a prémium szegmens éllovasaként zárta az idei esztendő első negyedévét.

Több ezer embert küld el a Rolls-Royce

június 16, 2018 0

Több ezer alkalmazottjától válik meg a brit Rolls-Royce repülőgéphajtómű-gyártó és hadiipari csoport, amely az elmúlt évek termelési és gazdálkodási válságai után átfogó átalakítási programba kezdett.

Beszáll a Paks II-be a Rolls-Royce

január 28, 2018 2

Szándéknyilatkozatot írt alá a Rolls-Royce és az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. arról, hogy partnerséget alakítanak ki a Paks II projekt irányítástechnikai rendszereinek megvalósítására és karbantartására – közölte a Rolls-Royce.

Jó évet zárt a Rolls-Royce

január 24, 2017 0

A Rolls-Royce 2016-os eredménye kedvezőbb lesz a vártnál, és a vesztegetések miatt ellene zajló nyomozást is megszüntetik – jelentette a brit hajó- és repülőgép-motorgyártó.

A BMW jobban teljesít

augusztus 2, 2016 0

Növelte forgalmát és nyereségét a második negyedévben a BMW AG – derül ki az autóipari konszern honlapján közzétett eredmény beszámolóból.