Újabb húsz mérnöki állást teremt a Rolls-Royce Budapesten

Rolls-Royce
Izgalmas, jövőbe mutató eszközök fejlesztését hozza a brit Rolls-Royce Magyarországra, így olyan munkából vehetik ki a részüket magyar mérnökök, amelyek ma még a tudományos fantasztikum világába tartoznak – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a brit cég új kutatás-fejlesztési beruházásának bejelentésén közölte, hogy a cég a jövő közlekedéséhez szükséges eszközöket fog tervezni budapesti központjában, alkatrészeket hibrid és elektromos repülőgépekhez, nagysebességű generátorra alapuló rendszereket.    A 6,9 milliárd forint értékű projektet az állam mintegy 1,7 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva húsz mérnöki munkahely létrejöttéhez a jelenlegi százhúszon felül.

A Rolls-Royce Magyarország közleménye idézte Sara Poxont, a Rolls-Royce Electrical üzemeltetési igazgatóját, aki elmondta, Magyarországon egy kimondottan erős mérnöki kompetenciákra épülő tudásközpontot építettek ki és fejlesztenek tovább a jövőben.    A támogatással növelhetik versenyképességüket, és tovább tökéletesíthetik a teljesen elektromos és hibrid-elektromos légijárművekbe fejlesztett rendszereiket. Mindez elősegíti azoknak a technológiai áttöréseknek a felgyorsítását, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a vállalat hozzájáruljon, hogy 2050-ig a teljes légiipar karbonsemleges legyen – tette hozzá.

A leányvállalat élen jár innovatív energiaátalakító- és hajtásrendszerek tervezésében és integrációjában, a vállalat megoldásokat kínál a hatékony és fenntartható repüléshez, közlekedéshez és elektromos rendszerekhez – írták.

A Németországban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Szingapúrban és Norvégiában jelenlévő Rolls-Royce Electrical üzleti terület részeként a Rolls-Royce Magyarország 2019 októberében kezdte meg működését, miután a motorgyártó megvásárolta az eAircraft start-upot.