Összeborul a Ford és a Volkswagen

június 23, 2018 0

Szándéknyilatkozatot írt alá a Ford és a Volkswagen stratégiai szövetség lehetőségének a megvizsgálására könnyű haszongépjárművek közös gyártása és fejlesztése terén.

Gázos kamionokat tesztel a Waberers

június 20, 2018 0

A Shell a napokban nyitotta meg első belgiumi, Európában nyolcadik LNG (Liquefied Natural Gas – cseppfolyósított földgáz) töltőállomását Herstalban. A Waberer’s szerint az LNG hálózat bővülése lendületet adhat a cseppfolyós gázzal működő kamionok elterjedésének, amellyel jelentősen csökkenthető a közúti fuvarozásból származó károsanyag-kibocsátás és zajterhelés.

Új csarnokot épít a Knorr-Bremse

június 18, 2018 0

Mintegy 600 millió forint összegű beruházással bővíti gyárának kapacitását a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskeméten, az önerőből megvalósuló gyártó- és raktárterületet is magába foglaló új csarnokot még az idén átadják.

Növelte a termelést a Kamaz

június 17, 2018 0

Közel 9 százalékkal növelte a termelését májusban a Kamaz, 3134 teherautót szereltek össze. Az év eleje óta összesen mintegy 14 036 nehéz-teherautó hagyta el a gyártósort, ami 7,5 százalékkal haladja meg a tavalyi eredményt – közölte a Kamaz sajtóosztálya.

Visszatér a Kamaz

június 4, 2018 0

Ismét forgalomba kerülnek a hazánkban a rendszerváltás előtt rendkívül népszerű Kamaz tehergépkocsik. Magyarországi partnerként a Duna Autó Zrt. forgalmazza a már európai szabványoknak megfelelő, Euro VI-os motorokkal és korszerű technikai tartalommal rendelkező, új generációs teherautókat. A teljes termékpalettából 10 európai homologizációval rendelkező modell válik elérhetővé utcai és nehézterep kivitelben a magyar piacon.

Bekeményít a teherkocsiknak az EU

május 24, 2018 0

Az Európai Bizottság Európa mozgásban című intézkedéscsomagjában szereplő tervek szerint 2025-re az új tehergépkocsik szén-dioxid-kibocsátásnak 15 százalékkal alacsonyabbnak kell lennie a 2019-es értéknél, 2030-ra pedig 30 százalékkal, ami öt év alatt 25 ezer eurónyi megtakarítást jelenthet a közlekedési vállalkozásoknak az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás révén. Az intézkedések segíthetnek abban, hogy a mobilitási ágazatban az EU és ipara 2030-ra elérje az innováció, a digitalizálás és a dekarbonizáció terén kitűzött céljait.

Az orosz és az ázsiai piac húzza a Scaniát

május 19, 2018 0

A rendelésállomány növekedése és árbevételi rekord mellett ért el magasabb nyereséget tavaly a svéd Scania AB haszongépjármű gyártó vállalat az idei első negyedévben – tájékoztatott a Scania Hungária Kft.

Veszteséges a Kamaz

május 9, 2018 0

A Kamaz orosz járműgyártó jelentős veszteséggel zárta az első negyedévet az egy évvel korábbi nyereség után annak ellenére, hogy nőtt a bevétele.

Jól megy a Volvónak

május 8, 2018 0

Növelte forgalmát és nyereségét az első negyedévben a teherautókat, autóbuszokat és építőipari gépeket gyártó svéd AB Volvo járműipari konszern a honlapján közzétett eredmény beszámoló szerint.

Összeborul a Hino és a Volkswagen

április 29, 2018 0

A japán Hino Motors Ltd. haszongépjármű gyártó vállalat önvezető, hibrid és elektromos járműtechnológiai együttműködést készül kialakítani a német Volkswagen AG konszern haszongépjármű gyártó érdekeltségével a japán Nikkei gazdasági lap beszámolója szerint.

Sosem ment még ilyen jól a Scaniának

április 16, 2018 0

Eladási rekord mellett növelte forgalmát és nyereségét, valamint javította gazdálkodási mutatóit tavaly a Scania svéd haszongépjármű-gyártó vállalat.

Rábákat kapott a honvédség

április 2, 2018 0

Újabb mérföldkőhöz ért a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program – közölte Simicskó István honvédelmi miniszter, a Magyar Honvédség anyagellátó raktárbázisán, ahol március végén nagy értékű eszközöket adtak át.

Új háromtengelyes kamionokat gyárt a Kamaz

március 12, 2018 0

Új kamiontraktort gyártottak a Kamaznál, az autó a 65209-es indexszámot kapta. Március végéig 7 modell kerül majd a Kamaz pénzügyi és értékesítési osztályára – jelentette a cég.

Viszlát dízel, helló gáz!

március 8, 2018 0

Rekordot döntött tavaly a gázüzemű tehergépjárművek gyártása Kínában a légszennyezés csökkentése jegyében.

Új igazgatója van a Kamaz-gyárnak

március 5, 2018 0

A Kamaz gyár új vezetője a 35 éves Nyikolaj Udelnov lett, aki korábban az üzemben középvezetői állást töltött be. A változásról a sajtót a nyugdíjba vonuló Nyikolaj Szvetlicsnij tájékoztatta. Öt év után lesz váltás az üzem vezetésében.

1 2 3 4 5