Koronavírus – A Toyota ismét elhalasztotta a termelés újraindítását
A Toyota japán járműgyártó bejelentette, hogy az új koronavírus terjedése miatt csak február 17-e után indítja újra a termelést négy kínai gyárában.
A Toyota japán járműgyártó bejelentette, hogy az új koronavírus terjedése miatt csak február 17-e után indítja újra a termelést négy kínai gyárában.
A Toyota Avensis utódjának és a Lexus ES ikertestvérének tekinthető limuzin immár nálunk is kapható. Szürke importból eddig is népszerűek volt a hibrid szedán korábbi verziói, nagyvonalú méreteivel, jó árával, kényelmével és alacsony fogyasztásával vásárlókat csábíthat el a prémium kategóriából.
A “jövő városának” prototípusát készül megépíteni a Fudzsi hegy lábánál a Toyota Motor japán járműgyártó, amelynek tervei szerint a hidrogén üzemanyagcellás technológiára épülő város laboratóriumként fog szolgálni az önvezető autók, az “okosotthonok”, a mesterséges intelligencia és egyéb technológiák számára.
A Toyota és a Toyota-csoport érdekeltségébe tartozó Denso bejelentették, hogy 2020 áprilisában Mirise Technologies néven vegyesvállalatot alapítanak, amely a járművekben alkalmazandó, következő generációs félvezetőkkel kapcsolatos kutatást és fejlesztést végzi majd. A cél, hogy az új generációs félvezetők hozzááruljanak a jövő biztonságos és kényelmes mobilitásához.
Átfogó környezetvédelmi törekvéseinek részeként a Toyota folyamatosan csökkenti tevékenységeinek ökológiai hatását. Ennek fontos lépése a műanyagoktól való függetlenedés megvalósítása.
Nőtt 14 százalékkal a Toyota japán járműgyártó nyeresége a szeptember végével záródott második negyedévében elsősorban az eladások emelkedése miatt.
A november végén nyíló Los Angeles-i Autószalonon leplezi le a Magyarország Autója 2020 díjra jelölt RAV4 szabadidőjármű hálózatról tölthető hibrid változatát a Toyota.
Szeptember végén újabb közös teszten próbálta ki az Év Magyar Autója verseny zsűrije a nevezett autókat. Ezúttal középkategóriás limuzinok voltak soron. Plusz egy kakukktojás.
Augusztusban visszatért a tavalyi rekordszintre a csehországi autógyártás. Az év első nyolc hónapja alatt 941 758 személyautót gyártott a három autógyár, ami mindössze 173 darabbal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában – közölte a cseh autógyártók szövetsége.
A sportolókat, dolgozókat, önkénteseket szállító gépjárműflotta 90 százaléka elektromos vagy hibrid meghajtású lesz a jövő évi, tokiói olimpián.
A Toyota és a Preferred Networks (PFN) megállapodást írt alá a Toyota embereket segítő robot (HSR) platformjához kapcsolódó, közös kutatási-fejlesztési tevékenységről. A két vállalat célja, hogy a lehető legrövidebb időn belül a piaci igényeket kielégítő kiszolgáló robotokat fejlesszen. A közelmúltban a robotikai tevékenységek köre túllépett a kizárólagos ipari alkalmazáson, és megjelent az orvosi ellátásban, illetve a logisztikában is. Ugyanakkor számos problémát meg kell még oldani, hogy a kiszolgáló robotok kellően beilleszkedhessenek a felhasználók életébe, illetve a különféle helyzeteknek megfelelő döntéseket hozhassanak.
Első pénzügyi negyedévi rekordnyeresége után a jen erősödő árfolyamát prognosztizálva csökkentette éves eredmény előirányzatát a japán Toyota autóipari konszern.
Az idei év első felében elveszítette tavalyi második helyezését a globális autóeladásokban a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség és a harmadik helyen végzett a Volkswagen és a Toyota mögött.
A világ vezető akkumulátorgyártójaként ismert CATL és a Toyota átfogó partnerségre lép az új energiával működő járművek akkumulátorai kapcsán.
A Toyota üzembe helyezte a megújuló energia felhasználásával előállított hidrogén termelésére szolgáló berendezését, és egy erre épülő töltőállomást a Japánban található Motomachi termelőegységben. Az új berendezés a gyárban szolgálatot teljesítő abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó Toyota targoncák számára biztosít helyben előállított üzemanyagot.
A modern autóiparban használt technológiák, rendszerek és alkatrészek globális piacvezető beszállítójaként a Denso a világ vezető autógyártóit, köztük a Toyotát látja el termékeivel, amely egyébiránt 33,3 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az autóipari beszállítóban.
A Toyota Central Europe Kft. a Magyarország Autója 2020 díjra három modelljét nevezte, a Corollát, a RAV4 szabadidő-autót és a vadonatúj Camry limuzint.
Copyright © 2025