Afrikára koncentrál a Suzuki és a Toyota

május 31, 2018 0

A Toyota és a Suzuki megállapodtak arról, hogy megkezdik az egyeztetéseket új, közös projektekről a technológiai fejlesztés, a járműgyártás és a piacfejlesztés területein.

Nyereségben is rekorder a Toyota

május 16, 2018 0

Rekordforgalom mellett nyereségrekordot ért el az elmúlt pénzügyi évben a jen árfolyamcsökkenésének köszönhetően a Toyota japán autóipari konszern, de az idén már a tavalyinál alacsonyabb bevételre és nyereségre számít, bár autóeladásait növelni tervezi.

Etanolos hibrid a Toyotától

április 6, 2018 0

A brazíliai Sao Paulóban mutatta be a Toyota a világ első, etanollal is működő hibrid autójának (hibrid FFV) prototípusát. A prototípus alapjául a Toyota Prius szolgál.

Hibridre esküszik a Toyota

március 14, 2018 0

A Toyota kitart a benzinmotorok és a hibrid technológia továbbfejlesztése mellett, de eközben folyamatosan kutatja az elektromos és hidrogén üzemanyagcellás hajtású járművekben alkalmazható technológiákat.

Vége, nem lesz több dízel Toyota nálunk

március 7, 2018 0

A Toyota japán autógyártó bejelentette, hogy az év végéig leállítja a dízelüzemű autók értékesítését Európában – idézte a japán járműgyártó Európáért felelős elnök-vezérigazgatóját a Deutsche Welle német közszolgálati médium.

Rekord nyereségre számít a Toyota

március 6, 2018 0

Az amerikai adóreformnak és a jen árfolyamcsökkenésének köszönhetően emelte a márciussal záró folyó pénzügyi évre vonatkozó eredmény előrejelzését, egyúttal rekordnyereséget helyezett kilátásba a japán Toyota autógyártó.

Hidrogénkutakat telepítenek Japánban

december 31, 2017 1

A 2017 májusában megkezdődött tárgyalások eredményeképpen 11 cég egy új vállalat megalapításáról írt alá szerződést az abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó üzemanyagcellás autók (FCV) számára készült hidrogéntöltő állomások (HRS) teljes körű fejlesztése céljából.

Nagyot szakíthat a Toyota

december 29, 2017 0

Az idei becsült mennyiségnél egy százalékkal több, rekordmennyiségű 10,5 millió autó eladását tervezi jövőre csoporton belüli márkáiból a Toyota.

Jönnek az elektromos Toyoták

december 25, 2017 0

Tíz teljesen elektromos modellt mutat be a Toyota 2020-ban és 2025-re minden egyes modelljének hibrid verzióját is felveszi kínálatába.

Prizmatikus akkumulátorokat fejlesztenek

december 18, 2017 2

A Toyota és a Panasonic a prizmatikus akkumulátorok közös autóipari fejlesztésére készül. A szilárdtest akkumulátorok forradalmasíthatják mindazt, amit ma az elektromos autózásról ismerünk.

Hidrogéngyárat épít a Toyota

december 8, 2017 0

A Toyota felépíti a világ első, megawatt nagyságrendű kapacitással működő, 100 százalékban fenntartható erőművét és hidrogén előállító üzemét. A Tri-Gen névre keresztelt erőm a helyszínen állítja majd elő a Toyota üzemanyagcellás járművei – többek közt a Project Portal keretében üzembe állított nehéz tehergépkocsik – számára szükséges hidrogént.

Indiában is összefog a Toyota és a Suzuki

december 2, 2017 0

A Toyota Motor Corporation (Toyota) és a Suzuki Motor Corporation (Suzuki) egyezményének célja, hogy az elektromos járműveket 2020 körül az indiai piacra is bevezessék. Az együttműködés az indiai járművek villamosítási technológiáinak elterjesztéséről szól.

1 7 8 9 10 11 12