Volkswagen Passat teszt: mindent megad

Belépett a Volkswagen a prémium szegmensbe. A tesztelt 240 lóerős csúcs Passat mindent megad, amit egy drágább Audi, BMW vagy Mercedes-Benz. Még a vezetés élményét is.

4

Hogy néz ki?
Az MQB platform volt a garancia, hogy jó lesz az új, immár B8-as kódjelű Passat. Az alapra a legjobb összetevőkből építkeztek. Elöl 67, hátul 13 milliméterrel rövidebb a karosszéria túlnyúlása a B7-esnél. A Passat lényege megmaradt, de az éles szablyával vágott sziluett modern, a kocsi megfiatalodott és vonzó lett. A beltér pedig kifejezetten prémiummá vált, a tesztelt Passat olyan, mint egy felújított ház, amely bent egy palotát rejt. Ha visszagondolok egy 6-7 évvel ezelőtti Passat belsejére és összehasonlítom a mostani Phaetont verő és Audit idéző milliővel, megdöbbenek. Ez a Passat már nem a régi, szerencsésnek mondhatja magát, aki hozzájut. A csúcsmodell birtokosa pedig valóban megfogta az isten lábát. Amikor a feleségem először beült, nem láthatta a márkajelzést, csak azt észlelte, hogy egy csili-vili ezüst limuzin megáll előtte. Beszállt és kérdezte: mi ez, Merci?

7

Hogy megy?
A 240 lóerős ikerturbós erőforrás a világ legerősebb kétliteres és négyhengeres dízelmotorja (legnagyobb nyomatéka 500 Nm). Egy kis- és egy nagynyomású feltöltő, 3,8 baros töltőnyomás valamint a piezo-injektorok maximum 2500 bar befecskendezési nyomása adja a herkulesi erőt. Hétfokozatú DSG-váltóval kombinálva pedig három autót ad egyben: egy ésszel vezethető családi autót, egy komfortos, de sietős cégautót és egy eszelős gyorshajtó mindennapi drogját, amellyel a száguldás istenének is tud áldozni. Mert ez a szürke eminenciás könnyen kivetkőzik magából és akkor van hadd el hadd. 500 newtonméteres csúcsnyomatékát … Álló helyzetből 6,1 másodperc alatt ugrik százra és nem fél a 250 kilométer/órás sebességtől sem.

11

A motor SCR-katalizátorral teljesíti az Euro 6-os környezetvédelmi normát, nemcsak gázolajat eszik, hanem néha AdBlue adalékot is kér, hogy azzal tisztítsa meg a nitrogén-oxidoktól a levegőnket.

9

Milyen vezetni?
Ötféle vezetési mód közül választhatunk: van normál, komfort, sport, takarékos és egyéni mód, mindezt az érintőképernyőn, vagy a választógomb nyomkodásával tudjuk kiválasztani. Az egyéni módban a motor, a váltó, a kormányzás, a futómű, a klíma és a segédrendszerek érzékenységével tudjuk testre szabni a kocsit. Takarékos módban kb. 150 lóerős dízel Passattal furikázunk, padlógázra azonban felébrednek a szunnyadó pacik.

16

Nagyon jól gyorsul az 1,7 tonnás wolfsburgi, csak az lehet zavaró, hogy gázadásra nem szépen zúg fel a dízelmotor. Később, amikor az agyunkat elöntötte az adrenalin, már nem idegesít a felhördülés, sőt, akarjuk, hogy hangosan jelezze a világnak, miénk a legjobb Passat.

1

Takarékos üzemben használva, autópályát és belvárost elkerülve a közel négyszáz kilométeres tesztünk során 7,3 liter gázolajat fogyasztott száz kilométerenként.

14

Elöl MacPherson, hátul 4-4 lengőkaros felfüggesztés található adaptív lengéscsillapítással. Az ötödik generációs Haldex összkerék-meghajtás (elektro-hidraulikus kuplunggal a tengelyek között) az első kerekek megcsúszásakor azonnal képes a motor teljes nyomatékát a még tapadó hátsókra küldeni.

13

Mennyibe kerül?
A prémium ligában játszik a Passat, egyértelműen az Audira és a Mercedesre támad ezzel a csúcsmodellel. 1,4 TSI (125 lóerő) motorral 7,4 millió forintért juthatunk négyajtós Passathoz, a tesztelt változat alapára 12,5 millió forint, tesztautónk nagyon gazdagon felszerelve már Audi áron kínálja magát: 17 millió forintba kerül. Nem életszerű, hogy egy cégvezető ennyiért vesz Passatot, de ha akarja, szinte bármivel felszerelheti autóját.

12

Van teljesen LED-es világításunk, sávtartónk (elengedett kormánnyal percekig haladhatunk, figyelmeztetésekor elég megfogni a kormányt, aztán újra élvezhetjük, vagy félhetjük, hogy nem mi irányítjuk az autót, hanem önmagát vezeti), táblafelismerőnk, holttérfigyelőnk, digitális kijelzőnk, hátsó keresztirányú forgalom figyelőnk, de mind közül a leghátborzongatóbb a majdnem önvezetésre képes dugóasszisztens: az extraként rendelhető berendezés működési határain belül (látnia kell a forgalmi sávokat és az időjárás sem lehet túl cudar), 60 kilométer/órás tempóig részben automatizált közlekedést tesz lehetővé a torlódások során, hatékonyan segítve a ráfutásos balesetek megelőzésében. A városi vészfék-, opcióként gyalogos-felismerő funkciót is tartalmazó segédje a járókelők és járművek érzékelésekor időben figyelmezteti a vezetőt, szükség esetén pedig akár önállóan vészfékez. Orvosi vészhelyzetben az autó részlegesen önálló tevékenységre képes: amennyiben a vezető nem mutatja a jármű irányítására való képesség jeleit – azaz nem kormányoz, nem gyorsít és nem lassít – a rendszer mindvégig forgalmi sávjában tartva fékezheti le egészen megállásáig az autót. Mindeközben a vészvillogó bekapcsolásával hívja fel a többi közlekedő figyelmét a veszélyre.

10

A szintén extraként kínált környezetfigyelő rendszer felülnézeti képén 360 fokban látjuk az autónk körülötti teret, ami parkoláskor vagy nehezen belátható útszakaszra kihajtva hasznos.

15

Hifije szuper, komfortja minden igényt kielégít, még masszíroz is a vezetőülés. Hagyományos órákkal és az új Audi TT-ből ismert, 1440×540 képpontos digitális műszerfallal is készül az autó – mi ezt vezettük és csak ámultunk. Csomagtere 586 literes.

Kép és szöveg: Biró Csongor

3 2 6 8