Játszóteret újítottak fel a Bosch önkéntesei

A tavaly őszi kórházfestés sikerén felbuzdulva újból összefogtak a segíteni vágyó hatvani Bosch munkatársak. Ezúttal a hatvani Majtényi utcai játszóteret és környékét célozták meg és varázsolták újjá. A munkálatokba minden generáció beleadta a tudását.a gyerekek a játszótéri játékokat, padokat és kerítéseket festették át. A felnőttek cserjéket, fákat ültettek, illetve a focipályát is rendbe tették: szintet egyenlítettek, megjavították a kaput és kicserélték a hálót is. „A Bosch 2008-ban ötmillió forinttal segítette a Majtényi utcai játszótér megépítését, új közösségi teret alakítva ki ezzel a városban. A mostani mintegy 1 millió forint értékű felújítási támogatásnak és a munkatársaim odaadó munkájának köszönhetően a játszótér visszanyerte eredeti pompáját” –nyilatkozta Volker Schilling, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója.

A Boschnál a társadalmi felelősségvállalási stratégia egyik sarokköve az önkéntes segítségnyújtás. Ezt számos program kezdeményezésével bizonyította már, amelyek közül kiemelkedik a tavaly őszi Bosch Big Band koncert, amely során hárommillió forint gyűlt össze a hatvani Albert Schweitzer Kórház Rendelőintézet gyermekosztályának fejlesztésére.

A cég bátorítja és támogatja a munkavállalóit abban, hogy idejükből, energiájukból áldozva jobbá és szebbé tegyék mások életét és környezetüket. A Bosch meggyőződése, hogy az önkéntesség hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy egy pozitív szemléletű közösségben sokkal teljesebb, boldogabb életet éljenek. „A vállalat évek óta meghatározó és aktív szereplő a hatvani oktatási- és közintézmények, valamint a civil szervezetek támogatásában, és a jövőben is kiemelt figyelmet fordítunk ezekre az intézményekre a társadalmi felelősségvállalás jegyében” – hangsúlyozta a gyárigazgató.