Az önvezető autózás központja már ma is Magyarország

Az önvezetőjármű-fejlesztés egyik európai központja Magyarországon van, sok cég fejleszti itt ezt a technikát – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára. Kifejtette: a technikai fejlesztés révén a járművek sok mindent önállóan meg tudnak tenni, ugyanakkor a jogszabályok ezt nem veszik figyelembe, továbbra is a járművezetőé a felelősség abban, hogy mit csinál a jármű.

Lepsényi István kiemelte, azzal, hogy egyre okosabbak lesznek a járművek, megváltozik a vezetési stílus is, de ennek elsajátítása hosszú ideig tartó tanulási folyamat. Szerinte 2020-2030 között a járművek érezhető része teljesen automatikus, autonóm lesz. Lepsényi István kitért arra, hogy az intelligens vezetés célja az is, hogy megszűnjenek a balesetek, mint mondta, jelenleg a közúti balesetek egyik fő forrása az ember.

A digitális iparra fel kell készíteni a beszállítókat. A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) létrehozta az ipar 4.0 magyar nemzeti technológiai platformot, amely azt célozza meg, hogyan lehet a nagy nemzetközi vállalatok tudását felhasználva a magyar beszállítókat felkészíteni az új kihívásokra.