Bővült a lízingpiac

Az első hat hónapban 4 százalékkal, 235 milliárd forintra nőtt a lízingpiac az előző évihez képest, idén a finanszírozott összeg megközelítheti az 500 milliárd forintot a Magyar Lízingszövetség szerint.

A szövetség szerdai tájékoztatásában hozzátette, a jegybanki hitelprogram továbbra is jelentős motorját adta a lízingpiacnak: a 235 milliárdos finanszírozott összegnek a 24 százaléka – 55 milliárd forint – kötődött a programhoz.

Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke a közleményben elmondta, a legfontosabb szegmensekben növekedést értek el a lízingvállalatok, egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá vált a korábban elsősorban a járműfinanszírozásra koncentráló lízingpiac. Az autó- és flottafinanszírozásban 1 százalékkal, 104 milliárd forintra, a termelőeszközöknél 7 százalékkal, 131 milliárd forintra, a gépek esetében pedig szintén 7 százalékkal, 63 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg.

Nyikos Katalin kiemelte, hogy az agrárlízingpiacon a finanszírozott összeg meghaladta a 30 milliárd forintot, ami a teljes piacot nézve 13 százalékos részesedés.

Az exportcélú lízingfinanszírozást elősegítő Exim-program keretében közel 7 milliárd forint értékben nyújtottak forrást a lízingtársaságok, ami a teljes piac 3 százaléka.

A Magyar Lízingszövetség szakértői arra számítanak, hogy a gazdasági növekedési kilátásokkal összhangban a következő időszakban folytatódhat a növekedés a piacon, és a lízingpiac bővüléséhez a járműfinanszírozás mellett a termelőeszközök és a gépek finanszírozása is számottevően hozzájárul.