A németeket nem érdeklik az elektromos autók

Szerény eredményt mutat az elektromos autók elterjedésének ösztönzésére indított állami ártámogatási program első hónapja Németországban.

A BaFa (Bundesamt für Wirtschaft und Ausfuhrkontrolle) német szövetségi gazdasági és exportellenőrzési hivatal csütörtöki közleménye szerint a július elején indult programban mindössze 1791 támogatási kérelem érkezett be a hivatalhoz, ami mindössze 6,6 millió eurónak felel meg a rendelkezésre álló 1,2 milliárd eurós keretösszegből.  Összehasonlításképpen a 2009-es “roncsautó” programban alig néhány nap alatt 150 ezerre emelkedett a beérkezett kérelmek száma.

A legtöbb támogatási kérelem (581) BMW elektromos autók vásárlására érkezett be, a második helyen a Renault (444), a harmadikon pedig a Volkswagen (154) állt. A támogatás visszamenőleg is érvényes az idén május 18. után vásárolt elektromos autókra. A teljesen elektromos modellekre 4000 euró, a “hatótávnövelő” benzinmotorral is ellátott plug-in hibrid autókra pedig 3000 euró támogatást lehet igénybe venni. Tisztán elektromos autókra 1194 kérelmet regisztrált a BaFa.

A szövetségi költségvetés a támogatással legalább 300 ezer elektromos autó forgalomba helyezését kívánja elérni. A támogatást a program finanszírozásra elkülönített összeg keretéig, de legfeljebb 2019 végéig lehet igénybe venni.

A vásárlási prémium a program gyenge kezdeti eredménye ellenére is két hellyel előrébb juttatta Németországot a McKinsey tanácsadó cég elektromos mobilitást több szempont szerint értékelő ranglistáján. A listát Norvégia vezeti Hollandia, Franciaország és Kína előtt, míg Németország a nyolcadik helyen áll.

Kína kifejezetten jó teljesítmény nyújt az elektromos mobilitás elterjesztésében a McKinsey szerint. Az ország júliusban vette át a gyártók rangsorának a vezetését. “Kínában a gyártók és a hatóságok összehangolt erőfeszítést tesznek az elektromos autók népszerűsítésére” – mondta Nicolai Müller, a McKinsey szakértője. Kínában a vásárlók több mint hatvan modell közül választhatnak, míg Németorszában csak negyvenből – mutatott rá.

Jürgen Stackmann, a VW márka értékesítési igazgatója szerint Kína minden kétséget kizáróan a világ legnagyobb elektromos autó piaca lesz, mivel az eladások rohamosan nőnek az országban. Hangsúlyozta: ha következetesen törekszünk valamire, annak meg is lesz az eredménye. Norvégiában például az elektromos és plug-in hibrid autók aránya a forgalomba helyezésekben már elérte a harminc százalékot. Az autósoknak azonban nemcsak a vételár számít, hanem az infrastruktúra is legalább annyira fontos – jegyezte meg.