Stabil az Audik iránti kereslet

Éves összevetésben emelkedtek, de az előző hónapokhoz képest a brit piac szűkülése miatt kissé csökkentek júliusban az  Audi eladásai.

A német autógyár csütörtökön közölte, hogy júliusban világszerte 149 ezer gépkocsit értékesített, 2,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Brexit hatása erőteljesen megmutatkozott, a referendumot követő első teljes hónapban a brit piacon 10 százalékkal estek az eladások, míg az első fél évben még 4 százalékos növekedést regisztráltak.

A kínai piacon ugyanakkor közel 10 százalékkal több gépkocsit sikerült elhelyezni, és jól alakultak az eladások Észak-Amerikában is.

A Volkswagen prémiummárkákat gyártó leányvállalata az év első hét hónapjában 1,1 millió gépkocsit értékesített, 5,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

“Fontos piacokon számos gazdasági és politikai kihívással kell szembenéznünk, de az egyre nehezebb keretfeltételek dacára stabilan fejlődött az Audi-modellek iránti globális kereslet” – mondta Dietmar Voggenreiter, a vállalat vezérigazgatója.