A lengyelek komolyan veszik a villanyautózást
Egymillió elektromos autó rója majd a lengyelországi utakat 2025-ben, ha megvalósul az energetikai minisztérium elektromobilitás-fejlesztési terve.
Egymillió elektromos autó rója majd a lengyelországi utakat 2025-ben, ha megvalósul az energetikai minisztérium elektromobilitás-fejlesztési terve.
A Volkswagen német járműipari csoport 6,3 százalékkal növelte globális eladásait augusztusban, elsősorban az európai és a kínai keresletbővülés hatására, ami ellensúlyozta az eladások visszaesését az Egyesült Államokban.
Harmadára csökkenti az alkatrész-szállítás idejét a Samsung közép-európai üzemeibe az orosz államvasutakkal kötött szerződés révén.
A 15 milliárd forintos kerettel indított idei nagyvállalati beruházási támogatási program keretében pénteken a Ganz Holding zalaegerszegi vállalatának nyújtotta át jelképesen a 88 millió forintos vissza nem térítendő támogatást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Lezajlott az 5 tengelyen – biztos kézzel! vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny elődöntője. 10 sofőr várja a folytatást.
A stuttgarti Porsche Museum állandó kiállítása a Porsche legmostohább, transaxle korszakát mutatja, annak az időszaknak az autóit, amikor a német márka olcsóbb sportkocsikat szeretett volna gyártani. Az orrmotoros széria nem vált be, a tömeggyártás azonban sikeres, igaz nem a sportkocsik, hanem a szabadidő-autók révén.
Orbán Viktor miniszterelnök bemutatkozó látogatáson fogadta Abe Josinobut, a Magyar Suzuki Zrt. új vezérigazgatóját.
Egyszerre a Laguna, a Safrane és a Latitude leszármazottja az új Renault Talisman, amely főként különleges szépségével és kifinomult testre szabhatóságával vonzza a tekinteteteket és a céges vásárlókat. Leggazdagabb, Initale Paris felszereltséggel és a legerősebb dízellel tettük próbára.
Négy új útvonalat indít budapesti bázisáról a magyar hátterű Wizz Air diszont légitársaság egy új Airbus A321-es forgalomba állításával – jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója.
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Joint Venture Szövetség (JVSZ), az erről szóló dokumentumot Fónagy János, az NFM államtitkára és Tálos Péter, a JVSZ elnöke írta alá. Ez az NFM 30. stratégiai megállapodása.
Jelentősen, 10 százalékkal nőttek az eladások az európai autópiacon augusztusban éves szinten. Júliusban 1,4 százalékos visszaesést regisztráltak, előzőleg 34 hónapon át folyamatosan bővültek az eladások.
A General Motors (GM) tömegeknek szánt elektromos kompakt modellje, a Chevrolet Bolt mintegy 380 kilométeres hatótávval rendelkezik majd – közölte a GM.
Az ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött az indiai kézben lévő Jaguar Land Rover 2018-ban megnyíló új szlovákiai gyárának építése Nyitrán.
Mintegy hatszáz dolgozóra van szükség az állami vasúttársaságnál, a súlyos munkaerőhiányt bérfelzárkóztatási programokkal is orvosolja a MÁV – számolt be szombati számában a Magyar Idők.
A fővárosi HÉV-vonalak átvétele várhatóan 2017 elején zárul – közölte a MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére.
A Boeing amerikai repülőgépgyártó előrejelzése szerint Kína ezer milliárd dollárt meghaladó értékben rendel repülőgépeket a következő húsz évben.
Magyar mérnökök által készített önvezető autót és a legújabb elektromechanikus okos kormányrendszereit mutatta be a Thyssenkrupp budapesti fejlesztőközpontja.
Copyright © 2024