978 milliós projekt alumíniumötvözetek fejlesztésére

Új alumíniumötvözetek és gyártástechnológiák fejlesztésére kapott 978,38 millió forint vissza nem térítendő támogatást az Arconic-Köfém Kft., a Miskolci Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem alkotta konzorcium – tájékoztatott az Arconic-Köfém Kft.

A közlemény szerint a hároméves projekt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP), a Széchenyi 2020 keretében kapott a támogatást. A fejlesztés célja az alumíniummegoldások következő generációjának kifejlesztése. Az új, hengerelt alumíniumtechnológiákra elsősorban az autó- és gépiparban nyílhat kereslet.  A konzorciumot az Arconic-Köfém GRP-BCI (hengermű-öntöde) gyáregysége vezeti, amely az egyetemekkel együttműködve a felsőoktatás számára is hozzáférést biztosít a korszerű technológiákhoz – áll a közleményben.  Az Arconic-Köfém Kft. árbevétele 2014-ben 185 milliárd, 2015-ben több mint 210 milliárd forint volt. A székesfehérvári üzem többségi tulajdona 1993-ban került a New York-i székhelyű Arconic – korábban Alcoa – fémipari konszernhez. A cég a dunántúli megyeszékhelyen hozta létre globális szolgáltató központját is.