Kiemelkedő hallgatókat jutalmaztak Bosch-díjjal

június 30, 2022 0

Átadták a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar diplomaosztó ünnepségén a Bosch-díjat egy-egy kimagasló tanulmányi eredménnyel és gyakorlati tapasztalattal rendelkező hallgatónak.

Szövetségre lépett a mérnökökkel a Miskolci Egyetem

október 6, 2021 0

A hazai egyetemi mérnökképzés bölcsőjének számító Miskolci Egyetem és a fiatalok sikeres műszaki pályaorientációját legfőbb feladatának tekintő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) stratégiai megállapodást kötött egymással. Az együttműködésük célja, hogy az oktatásban hozzáférhetővé váljanak a legmodernebb ipari technológiák, megvalósulhasson a szakemberek egész életen át tartó tanulása, valamint közös erővel elősegítsék a megfelelő minőségű és mennyiségű diplomás mérnökök utánpótlását.

Bővíti az együttműködést a Mol és az egyetem

november 28, 2020 0

A Miskolci Egyetem és a Mol 5 évre szóló stratégiai keretmegállapodást írt alá, amely új, mindkét fél számára előnyös elemekkel bővíti a már meglévő együttműködést. A megállapodás kiterjed a kutatás-fejlesztés-innováció, a hulladékgazdálkodás, az oktatás, a szakemberképzés, a továbbképzés, valamint az utánpótlás területeire.

FIEK-épületet adtak át Miskolcon

június 13, 2019 0

Korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák, valamint intelligens irányítási és automatizálási rendszerek kifejlesztését kezdi meg a Miskolci Egyetem, a BorsodChem, a Bosch, valamint az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.(ÉMI) a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) közös kutatói hálózatának keretében.

978 milliós projekt alumíniumötvözetek fejlesztésére

február 28, 2017 0

Új alumíniumötvözetek és gyártástechnológiák fejlesztésére kapott 978,38 millió forint vissza nem térítendő támogatást az Arconic-Köfém Kft., a Miskolci Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem alkotta konzorcium – tájékoztatott az Arconic-Köfém Kft.

Rombolással teremtenek értéket és milliárdos hasznot

január 19, 2017 0

Több mint 914 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Optisol konzorcium a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a Széchenyi 2020 program keretében az elöregedett, 3,5 tonnát meghaladó, közúti haszon és tehergépjárművek előbontására, más néven fenntartható kezelési folyamatának kidolgozására – közölte az öt tagból álló konzorcium egyike, a Dél-Konstrukt Zrt. az MTI-vel.

Tökéletesíti a mérnököket a Bosch

július 21, 2016 0

Sikeresen zárta második tanévét a Miskolci Egyetem, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft., valamint a Lean Enterprise Institute Hungary együttműködésében 2014 őszén elindított Bosch Lean Akadémia nyolc hallgatója.