Idén várhatóan 100 ezernél is több új autót vesznek a magyarok

Januárban 6418 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 15,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Az MGE értékelése szerint a januári számok annak ellenére jelentősen meghaladták a 2016-osakat, hogy a kemény tél nem kedvez a gépjármű értékesítésnek. Ez azt vetíti előre, hogy idén is folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése – közölték. A szervezet korábbi előrejelzését kissé felfelé módosította, az idén várhatóan 102 ezer új személygépjárművet helyeznek forgalomba.

Az adatokhoz fűzött kommentár szerint a magánvásárlók inkább a használt autó kínálatból elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része magánvásárlásnak tekinthető, csupán az áfa visszaigénylése miatt kerül az adott autó céges vásárlási körbe és nyílt végű – maradvány értékes – finanszírozásba.    Az MGE szerint az elektromos autókra adott kormányzati támogatás közvetlen hatása inkább 2017 tavaszától fog jelentkezni.    Az év első hónapjában 1206 új kishaszonjármű került forgalomba Magyarországon, 8 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

A januárban forgalomba helyezett 290 új nagyhaszonjármű 11,9 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakáénál. A 71 új autóbusz viszont 26,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az MGE értékelése szerint a nagyhaszonjárműveknél a visszaesés minimális. A kedvezőtlen időjárás késlelteti az átadásokat, másrészt egyes nagy flotta-tulajdonosok némileg növelték a flottacserék idejét, ami kisebb csúszást okoz a forgalmazásban.

Az év első hónapjában 38 új motorkerékpárt helyeztek forgalomba, 35,6 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A piac továbbra is igen gyenge – hívta fel a figyelmet az MGE.

Az egyesület ebben az évben összesen 102 ezer új személygépkocsi, 22 ezer kishaszonjármű, 5500 nagyhaszonjármű, 2400 motorkerékpár és 500 autóbusz forgalomba helyezésére számít.