Nyolcszáz millió forintos beruházást hajtott végre az orosházi beszállító

Csaknem nyolcszáz millió forintból bővítette építőipari gyártókapacitását az Orosházaglas Kft. Az összeget felerészben európai uniós forrás fedezte.

A fennmaradó részt fele-fele arányban saját forrásból, valamint banki hitelből finanszírozták – válaszolta az MTI kérdésére Csüllög Zsolt létesítménymérnök.    A beruházás eredményeként a vállalat a korábbinál korszerűbb eljárással, nagyobb méretű, több rétegből összeillesztett, edzett üvegeket tud előállítani.    Csüllög Zsolt elmondta: a fejlesztésre azért volt szükség, mert megrendelőik részéről folyamatos igény mutatkozott egyre nagyobb méretű laminált és speciális nagy igénybevételre tervezett edzett üvegek gyártására.

A beruházással a társaság komplett gyártókapacitása 42 ezer négyzetméterrel, 305 ezer négyzetméterre nőtt. Ebből a laminált üveg gyártókapacitás 350 százalékkal, az edzett üveg gyártókapacitás 24 százalékkal nőtt.    A fejlesztés révén a társaság ügyfélkörének bővülését várja, ami már jelentkezik is a rendelésállományban – mondta a létesítménymérnök. Az export aránya 71 százalékra emelkedett.    A kétszáz embert foglalkoztató vállalat 15 új dolgozót vett fel az építőipar élénkülése következtében.

A síküveg feldolgozással, edzett és szigetelő üveg gyártással foglalkozó vállalat árbevétele a 2015-ös 3,46 milliárd forintról tavaly 2,8 milliárdra csökkent, nyeresége 22,5 millió forintról 40 millióra nőtt. Az export aránya 71 százalékos, termékeiket főként Németországba, Ausztriába és Szlovákiába szállítják.    A társaság az elmúlt három évben összesen mintegy 1,5 milliárd forintot fordított technológiai fejlesztésre.