Leszállították mind a száz új magyar buszt

A Kravtex-Kühne cégcsoport leszállította azt a száz új Credo buszt, amelyet a Volán-társaságok közös beszerzőcége rendelt meg még decemberben, nyílt közbeszerzési eljárás után. A járművek négy régióba, négy közlekedési központhoz kerültek – tájékoztatta Szombath Imre, a Kühne Zrt. kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettese az MTI-t.

A Volán Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tavaly ősszel írt ki száz új autóbusz beszerzésére pályázatot, zárt végű pénzügyi lízingkonstrukcióban. A tenderen egyedüli pályázóként a győri székhelyű Kravtex Kereskedelmi Kft. és a Budapest Lízing Zrt. közös, hétmilliárd tizennégymillió forint összegű ajánlata nyert. A megállapodást decemberben írták a felek.

2017-02-24 Credo autóbuszok átadása - Győr - 1    Szombath Imre közlése szerint az első buszt december 19-én, az utolsót pedig február 24-én adta át a Kravtex-Kühne. A regionális és városközi közlekedésre kifejlesztett, normál padlómagasságú Credo Innovell típusból hatvanat, míg az elővárosi használatra szánt, alacsony belépésű szóló buszból, az Econellből negyvenet gyártottak le. Mindkét modell Euro VI-os besorolású dízelmotorral, robotizált sebességváltóval készült, illetve felszerelték még korszerű utasinformációs rendszerrel és hűtő-fűtő légkondicionáló berendezéssel is – részletezte a kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettes.     A buszok négy regionális Volán-társasághoz kerültek. Ezzel most már több mint 1300 Credo busz kerül forgalomba a közszolgáltatóknál. A helyközi forgalomban a cégcsoport által gyártott járművek aránya meghaladja a 20 százalékot – jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes.

2017-02-24 Credo autóbuszok átadása - Győr - 2    Szombath Imre arról is beszélt, hogy a Credo buszok vételárarányos magyar értékhányada 75-80 százalék, a járművek előállításában mintegy 70 hazai gyártó és beszállító vesz részt, köztük a legnagyobb például a győri Rába, vagy a Graboplast. De kis- és középvállalkozások is kiveszik részüket a gyártásból – jelezte.     A Kravtex-Kühne csoport nagy reményt fűz ahhoz, hogy a nemzeti autóbusz-gyártási cselekvési program nyomán gyorsulni fog a hazai járműpark cseréje. Ennek nyomán az idén is jelentős fejlesztéseket terveznek: Győrben például 800 négyzetméterrel növelik az autóbusz-összeszerelő üzemcsarnok területét, a mosonmagyaróvári telephelyre pedig szerszámgépeket vásárolnak és bővítik a festőüzemet. Ez utóbbi tervezett értéke eléri az 500 millió forintot – jegyezte meg Szombath Imre.     Beszámolt arról, hogy a cégcsoport az idén is bemutat új modelleket, legközelebb a 13 méter hosszú városi autóbuszt.

Credo autóbuszgyár - Mosonmagyaróvár (fotó: Zátonyi Gergely)
Credo autóbuszgyár – Mosonmagyaróvár (fotó: Zátonyi Gergely)

A Kravtex-Kühne cégcsoportnak jelenleg mintegy 500 alkalmazottja van, a buszgyártással, illetve a mezőgazdasági munkagépek értékesítésével foglalkozó vállalkozás nem konszolidált árbevétele mintegy 12 milliárd forint volt tavaly.

 

1 Comment on Leszállították mind a száz új magyar buszt

Comments are closed.