Kiugróan nyereséges a Kuka

A jó első fél évi számok nyomán az idén jelentős bevétel- növekedéssel számol a Magyarországon is jelen lévő német Kuka iparirobot- és berendezésgyártó vállalat.

A cég közölte, hogy várakozása szerint árbevétele az idén eléri a 3,3 milliárd eurót, ez 200 millió euróval több, mint korábban tervezték, és 12 százalékkal haladja meg a tavalyi bevételt.    A Kuka úgy számol, hogy a kamat és adófizetés előtti eredmény (EBIT) 5,5 százalékkal 182 millió euróra emelkedik.

Az idei első fél évben a vállalat árbevétele a kínai és az észak-amerikai értékesítés bővülésének köszönhetően  több mint egyharmadával, 1,8 milliárd euróra nőtt. A megrendelés-állomány az év közepén 2,24 milliárd euróra rúgott, 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A Kuka a világ egyik vezető autóipari robot gyártója, világszerte közel 14 ezer alkalmazottja van. A vállalatot tavaly felvásárolta a Midea kínai háztartásigép-gyártó.     A Kuka a Kuka Robotics Hungária Ipari Kft. révén 1991 óta van jelen Magyarországon. A cég több mint 1000 főt foglalkoztat, Taksonyban és Füzesgyarmaton van telephelye.