175 ezren dolgoznak a magyar autóiparban

Versenyképes a magyar autóipar, ezt igazolja, hogy termelésének 91,8 százalékát külföldön értékesíti – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter február végén az Autózás 2.0 című konferencián hangsúlyozta: az autóipar termelési értéke 2017-ben 8038 milliárd forintot tett ki, ami történelmi rekord, és a teljes magyar feldolgozóipari kibocsátás 28,7 százalékát adta.    Az autóipar jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy az első 11 hónap adatai alapján a magyar export értéke már meghaladta a 2016-os értéket, és elérheti a 100 milliárd eurót is, amire még nem volt példa Magyarországon – mondta a miniszter.    A magyar járműiparban tavaly mintegy 175 ezren dolgoztak, ez is rekord – jegyezte meg a miniszter.