Jelentősen növelte árbevételét a tatabányai abroncsgyártó

A gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata 2017-ben 47 százalékkal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét – mondta el az MTI-nek a társaság ügyvezető igazgatója.

Topolcsik Melinda hozzátette, az árbevétel növekedésének hátterében a cég 85 milliárd forintos beruházással megvalósított kapacitásbővítése és technológiafejlesztése áll. Az üzem területét háromszorosára, közel 150 ezer négyzetméterre bővítették, így évente 3,6 millió abroncs gyártására képesek.    A vállalat február végén ünnepelte indulásának tizedik évfordulóját. Egy évtized alatt 14,5 millió abroncs készült Tatabányán.    A cég második, 2017-ben átadott gyáregységében már új, mesterséges intelligencia alapú technológia is működik, amely 480 ponton méri és elemzi a készülő gumiabroncsok minőségét.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint 2020-ra évente 7,2 millió gumiabroncs gyártását tervezik. A most lezárult fejlesztésekkel a Bridgestone Corporation 150 milliárd forintot ruházott be a tatabányai üzembe, mely a cégcsoport legmodernebb európai gyára.

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. munkatársainak létszáma tavaly 400 fővel bővült és az év végén már meghaladta az 1100 főt. A társaság az év folyamán 750 helyi beszállítótól, összesen 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat.    Az üzemben elsősorban prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó és terepjáró abroncsok készülnek, több mint 250 féle méretben. Az előállított termékek 99 százalékát exportálják.     A  Bridgestone konszern és leányvállalatai a világ 25 országában 180 gyárat üzemeltetnek és több mint 144.000 munkatársat foglalkoztatnak, termékeiket pedig több mint 150 országban értékesítik.