Nem fél a kínaiaktól a Mercedes

A Daimler AG vezérigazgatója nem tart a konszern kínai főrészvényesének ellenséges akvizíciós szándékától.

Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója Pekingben kijelentette: nincsenek arra utaló jelek, hogy Li Shufu, a kínai Geely tulajdonos-vezérigazgatója, a Daimler legnagyobb részvényese a konszern ellenséges felvásárlását tervezné.    Li Shufu februárban jelentette be, hogy kilenc milliárd dollárért felvásárolta a Daimler részvényeinek a 9,7 százalékát és ezzel a konszern legnagyobb részvényesévé lépett elő.    Dieter Zetsche közölte, hogy a kínai befektető biztosította cégét afelől, hogy nem kívánja tovább növelni részesedését. “Nem tapasztaltunk semmilyen ellenséges átvételi szándékra utaló jelet így nincs is rá semmi okunk, hogy felkészüljünk egy ilyen akció kivédésére” – fogalmazott újságírói kérdésre adott válaszában a Pekingi Autószalonon. Hozzátette: a Daimler egyelőre nem tervezi ipari együttműködés kialakítását Li Shufu autógyárával, a Zhejiang Geely Holdinggal, mert már van egy közös vállalkozása a BAIC autógyárral.

A kínai autóipari befektető részesedésvásárlása a Daimler konszernben komoly aggodalmakat ébresztett Németországban amiatt, hogy esetleg kínai kézbe kerülhetnek az ország “legféltettebb kincsei”. A legnagyobb Daimler-pakett megszerzése pedig azért is kavart nagy vihart a közvéleményben, mert a részvények felvásárlása során semmilyen jelentési küszöböt nem kellett átlépni, így a kész tény bejelentése teljesen felkészületlenül érte a részvényeseket.

Áprilisban korábban a német alkotmányvédelmi (nemzetbiztonsági) hivatal vezetője is figyelmeztetést tett közzé arról, hogy egyre nagyobb érdeklődés tapasztalható kínai befektetők részéről a német fejlett technológiai cégek irányában, amelyek felett a hazai irányítás elvesztése hátrányos lehet a gazdaság számára.     Li Shufu, a pekingi vezetéssel jó kapcsolatokat ápoló iparmágnás hongkongi fedőcégeket, származékos befektetési eszközöket, bonyolult banki finanszírozási konstrukciókat és nagy műgonddal összeállított részvényvásárlási opciókat vetett be a felvásárlási folyamat elleplezésére egészen addig, mígnem egy csapásra a Daimler legnagyobb részvényeseként jelenhetett meg a színen.

A Li Shufu tulajdonában lévő Zhejiang Geely Holding vásárolta fel a svéd Volvo Cars autógyárat, valamint a londoni fekete taxikat gyártó LEVC vállalatot is. A kínai befektető tulajdonában van még a hongkongi tőzsdén jegyzett Geely Automobile Holdings is, amely a Volvo Trucks teherautógyárban vásárolt részesedést.

Kínai befektetők tavaly is számos nagy technológiai céget vásároltak fel Németországban. A háztartási berendezéseket gyártó Midea például a Kuka ipari robotgyártót szerezte meg.