Évi egymillió kormányművet gyárt a Bosch Magyarországon

Tizenötödik születésnapját ünnepli idén az egri és maklári telephelyekkel üzemelő Robert Bosch Automotive Steering Kft. A kezdetekben mindössze 35 főt foglalkoztató vállalatnál ma már több mint 1100-an dolgoznak, és a világ minden részére, több mint 100 járműgyártónak szállítanak alkatrészeket.

Tizenöt évvel ezelőtt, 2003-ban a Robert Bosch GmbH és ZF Friedrichschafen 50-50 százalékos tulajdonrésszel alakította meg a vállalatot ZF Lenksysteme Hungária Kft. néven Egerben. Ettől kezdve több mint egy évtizeden át főként összeszereléssel és felújítással foglalkozott a cég, 2006-tól a kormányoszlopok gyártása is elindult. Tíz év sem kellett, hogy 2009-ben már a kétmilliomodik személyautókba legyártott kormányoszlopot, rá egy évre pedig az egymilliomodik teherautókba kerülő kormánytengelyt ünnepelhették.

2012-ben a magyar leányvállalat tevékenységét a hidraulikus mellett elektromos kormányművek összeszerelésével, valamint a kulcskompetenciának számító fogasléc és kormányanya alkatrészek gyártásával bővítették. A megnövekedett gyártókapacitást kiszolgáló új telephely az Egertől alig tíz kilométerre fekvő Makláron épült fel mindössze 327 nap alatt. 2014 óta Egerben hagyományos, hidraulikus, míg Makláron elektromos kormányművek készülnek. Még ugyanennek az évnek az őszén bejelentette a Bosch, hogy megvásárolja a teljes ZF Lenksysteme vállalatcsoportot, az új vállalatot ma ismert nevén 2015 áprilisában jegyeztek be.

A maklári gyárban 2015 májusában elindult az elektromos kormányművekhez készülő fogaslécek és kormányanyák sorozatgyártása. Mostanra a két telephelyről évi egymillió kormánymű kerül ki, ezek többsége a legkorszerűbb, környezetbarát EPS típus. Az egri és maklári Bosch telephelyeken készült darabok sok millió járműbe beépítve róják az országutakat szerte a világban.

A Bosch jövőformáló törekvésének részeként a vállalat az utánpótlásra is nagy gondot fordít: a Debreceni Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Egyetemmel is együttműködik, melynek keretében diplomaírási és szakmai gyakorlati lehetőségeket biztosítanak. A Debreceni Egyetem Műszaki Karán 2017-ben járműtechnikai laboratóriumot rendezett be a cég, amit azóta is támogat. A duális képzés keretében a hallgatók a gyakorlatban is megismerkedhetnek a modern nagyvállalat működésével, elvárásaival, kultúrájával, és egy ilyen tudás birtokában könnyebben találnak munkát a diploma megszerzése után – akár Makláron is.