Bemutatták a villany Volvót

Bemutatta az árban és hatótávban a Tesla legújabb modelljével versenyképes elektromos autóját a Volvo Cars.

A Volvo elektromos autója, a Polestar 2 hatótávja egy feltöltéssel 440 kilométer, ára pedig mintegy 60 ezer euró lesz. A Tesla legújabb, tömeggyártásra szánt modellje a Model 3 hatótávja 420 kilométer és európai ára 58 800 euró.     Mindkét modell, a Polestar 2 és a Tesla Model 3 ára jóval alacsonyabb a prémium modelleket gyártó hagyományos autógyárak elektromos modelljeinek az áránál.     A Polestar bejelentésének időzítése egybeesik a Tesla Model 3 európai és kínai értékesítésének a megkezdésével. Thomas Ingenlath a Polestar vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a modell értékesítését 2020 első felében kezdenék meg évente több mint 50 ezres példányszámban.

A Polestar 2 az első elektromos modell a Volvo Cars által bemutatni ígért ötből. Az autót interneten lehet majd megrendelni kezdetben Kínában, az Egyesült Államokban és Kanadában, valamint még hat európai országban. Thomas Ingenlath várakozásai szerint az eladások kezdetben nagyjából egyenlő arányban oszlanak majd meg a három kontinens között.     A Polestar 50-50 százalékban a kínai Geely autógyár és a Volvo Cars tulajdonában van. A Volvo Cars a kínai Geely tulajdonában van.